Nézem őket ahogyan játszanak. Csak ketten, senki más, mert ők tudják azt hogyan kell. Ne ártsa bele senki magát, ez az ő játékuk, csakis az övéké. Meg amúgy is olyan „fiús” dolog ez! Egy anyuka ezt nem értheti. Nem értheti miért olyan izgalmasak, azok az igazi „fiús” játékok. Édesapák és fiaik játszák azokat. Teljesen magukba feledkezve, minden idegszálukkal a közös tevékenységre figyelve egymás társaságát élvezve. Meg sem hallják, amint szólok „kész a vacsora!”. Az nem fontos. Csak az együtt töltött idő a lényeges. Semmi más nem számít. Mit nekünk holmi étel, megy az nekünk anélkül is, igaz Apa? – kiáltják kipirult arccal. Igazuk van… Semmi nem fontos, csak ezek a pillanatok, amit együtt töltenek szeretetben és nagy-nagy egyetértésben.
Néha összekapva, amolyan fiúsan, versengve egymással, mert úgy az igazi. Ezt csak Apával lehet, Anyával másképp kell játszani… Puhán, kedvesen, szeretgetve őt. Nem keményen, hanem lágyan. Különben még fájna neki. No, de Apával! Vele aztán mindent lehet! Sőt kell is! Mindent lehet, amit Anyával nem. Lehet focizni, olyan jó versengősen, igazi kapura rúgva, keménykedve, ahogyan a fiúk szokták. Anya lágy, puha, vele ezt nem lehet. Rá vigyázni kell, óvni kell őt: Ő az Édesanya! Az anyukákra pedig vigyázni szoktunk. Nagyon, minden percben, mindig. Ameddig csak lehet, ameddig csak engedik…
Nézem őket, amint játszanak belefeledkezve a világ zajába. Teljesen átjárja minden sejtjüket az egymással való küzdelem, a versengés. Szeretik egymást, ez nem vitás. Így kéne lennie ennek mindenhol a világban. Jó látni, amint kipirulva egymásnak „ötöst” adnak, ahogyan tenyerüket összeérintik: a Kicsi és a Nagy. Két nemzedék, kétféle világ. Egyik a másikból. Apa és fia. Egymásnak teremtettek, csodálatos ajándékai az életnek és egymásnak. Vigyáznak erre a kapcsolatra, ha kell, mindentől és mindenkitől megvédik magukat. Fiúk és férfiak. Összefűzi őket egy közös, ember által megbonthatatlan kötelék. Életet adó és életet kapó, azt elfogadó lelkek. Apa és fia. Apa adott és a fiú elfogadta. Elfogadta tőle az életet és most hálásan megköszöni azt. Nélküle nem élhetne, nem létezhetne, most nem játszhatnának együtt, ha nem így lenne. Így kellett lennie! Egymásnak teremtettek, egymásból születtek. Fiú az Apából, Apa a Fiúból, mert a születéskor a gyermeken kívül még valaki megszületik: férfiből Apává válik. Egészen más minőség!
Már nemcsak saját magáért felelős, már nem csak saját maga a fontos, hanem ez a kicsi lény is. Most már rá kell vigyázni, őt kell óvni. Mindentől. Szeretettel. Gondoskodással, féltőn, óvón vigyázni lépteit. Mindig mögötte állni, mindig biztatni, mindig támogatni. Segíteni, ha bajba kerül, meghallgatni, ha arra van szüksége. Éreznie kell, hogy számíthat az apjára mindig, bármit is tesz az életben. Mert Apa a Nagy erős védelmező . A Fiú pedig a Kicsi, a gyermek. Kettejük viszonyában a szerepek nem változnak sohasem: Apa - Fiú, Nagy - Kicsi. Így van ez jól, így van REND. Ez a biztonság, a bizalom és a hit hármasa, amely életük minden pillanatát körbefogja. A biztos, sziklaszilárd lábakon álló apa-fia kapcsolatok elengedhetetlen egyvelege. Bármelyik hiánya megrendíti ezt az egységet. Kibillent a harmóniából és figyelmeztet, hogy a tartóoszlopok közül valamelyikre jobban oda kell figyelni, meg kell javítani azt. Szeretgetésre, ápolásra szorul, amíg meg nem gyógyul, addig ameddig újra erős lábakon álló, stabil kapcsolattá nem fejlődte ki magát. A gyógyítás az ő közös feladatuk és felelősségük. Egyikük sem vonhatja ki magát alóla. Itt mindenkinek szerepe van. Közös színtér, ahol a főszereplők egymásért és egymással alakítják a történetüket.
Óriási ajándék és egyben lehetőség mindez, fel kellene ismernie ezt minden fiúnak és apának. Én azon vagyok, hogy ezt minden nap megmutassam nekik, azért, hogy az én fiam már ne gyökértelenül nőjön fel, hanem egy egész emberként, akiben elültettük a saját életének kialakításához szükséges magocskákat. Azért, hogy neki könnyebb és teljesebb legyen az élete. Azért, hogy majd egyszer, amikor a Fiúból Apa válik ő is tovább tudja adni ezeket a minőségeket saját gyermekének. Azért, hogy a következő nemzedékek már ebben a szellemiségben éljék az életüket. Egy olyan életet, amelyet körbeleng a biztonság, a hit és a bizalom szentsége.
Fiúgyermeket nevelni szerintem így érdemes, mert így lesz belőle erős, a világtól - amennyiben szükséges - önmagát és családját megóvni képes, egészséges önbizalommal teli hiteles FÉRFI és APA.
~ Verebi Ivett ~
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.