WomanLife ● Blog

Nőiség - Természetesen. Egyszerűen. Harmóniában.

"Legyél velem!"

maci.jpg„Nekem nincsen kistestvérem, akivel játszhatnék, vagy megoszthatnám a dolgaimat. Nincsen, akivel jól eltölthetném az időmet, nincsen, akivel nem unatkoznék, amikor te a dolgodat végzed. Tudom, hogy időnként jó egyedül is lenni, már el tudok játszani egyedül is, de az nem olyan, mintha te is ott lennél velem… akkor magányos vagyok, magányos játékot játszom.

Mindenki el van foglalva a saját dolgaival, senki nem ér rá semmire, velem nem is foglalkoztok… nem játszik már velem senki…”

Kemény szavak ezek egy kisgyerek szájából. El is szégyellem magam… igaza van! Mindig rohanunk, mindig sietünk, az igazán fontos dolgokat mindig háttérbe szorítjuk azzal az – egyébként alig hihető – felkiáltással, hogy „Majd, ha ráérek! Majd, ha lesz rá időm!”. Nem fogunk ráérni, és nem lesz rá időnk. Tudjuk mindannyian. Kár, áltatni magunkat. Igaz az örökérvényű mondás: „Arra van időd, amire akarod!” Tényleg.

Van idő a munkára? Van. Akkor a játékra, a kikapcsolódásra miért nincs?

Tudunk figyelni nekünk fontos dolgokra? Tudunk. Akkor miért nem figyelünk jobban azokra, akiket szinte még magunknál is jobban szeretünk?

Képesek vagyunk önmagunknak örömteli pillanatokat, vagy akár perceket is okozni? Hogyne. Akkor miért nem vagyunk képesek másokkal együtt, másokért örülni?

Hosszú a kérdések sora és a válaszok is ott vannak mögöttük. Meg tudjuk csinálni, képesek vagyunk rá, csak el kell határozni, el kell dönteni. Bele kell tenni magunkat. Teljesen. Nem csak félig, hanem egészen. Csak így lehet. Félgőzzel csinálni valamit nekem olyan, mintha bele sem kezdtem volna. Nem tudok egyszerre többfelé figyelni az elmém minden idegszálával egyszerre. Amikor ezt teszem, akkor szétaprózódom, akkor sehol sem vagyok ott igazán, részem egy darabja figyel, de egy másik már nem képes rá. „Nincs is itt, máshol járnak a gondolatai.” – szoktuk mondani, nem véletlenül.

Megérezte ezt a gyermekem, valóban nem voltam ott… Bölcsen, őszintén közölte velem mit érez. Büszke vagyok rá ezért. Megköszöntem neki, hogy elmondta miért nem érzi jól magát. Úgy, ahogyan az adott pillanatban érezte: tisztán, a legnagyobb őszinteséggel. Megígértem neki, ezentúl újra játszom vele, úgy, ahogyan ő  szeretné, ahogyan nem is olyan régen tettük mindezt. Együtt, egymással. Így jó. Mindannyiunknak. Teremtek rá időt, mert fontos, hogy legyenek közös dolgaink: játék, szórakozás, egymással töltött idő. Teljes figyelemmel, csak ott lenni az adott pillanatban, átadni magunkat az önfeledt játéknak, együttlétnek. Fontos, mert így erősíthetjük meg a szeretteink és a közöttünk lévő láthatatlan köteléket, azért, hogy az egyre mélyebb és erősebb legyen.

A gyermekem őszinte volt hozzám. Nekem belső késztetésem, hogy én is az legyek vele: a családunkban helyén kezelve, de egyenrangú partnerként közeledem felé. Ha így teszek, megkaphatom az egyik legnagyobb kincsét: a bizalmát! A bizalmát, ami nélkül nem élhetek anyaként, szülőként. A legnagyobb ajándékát adja nekem és én elfogadom azt. Befogadott engem az ő kis „játékterébe”, oda, ahová csak az általa kiválasztottak juthatnak be. Én az lettem.

heart-1105346_1280.jpgMegköszönöm és hálás vagyok neki mindezért. Megköszönöm, hogy megtanít engem az igazán fontos dolgokra figyelni. Megköszönöm, hogy megmutatja, miként feledkezhetünk bele a játékba, önmagunkba, egymásba.

Megköszönöm, hogy őszintén szeretve szeret engem…

 

~ Verebi Ivett ~

 

A bejegyzés trackback címe:

https://verebiivett.blog.hu/api/trackback/id/tr6611696655

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

A facebook-on is megtalálsz:

Ez is én vagyok :-)

Írok. Blogot. Ezt itt. És nagyon szeretem. Örülök, ha olvasol, ha velem együtt gondolkodsz akár hangosan, vagy akár csak magadban.

Témák

Aggodalom (1) agresszió (1) ajánló (1) Anyaság (19) apró örömök (1) Bach-virágterápia (7) bátorság (3) békesség (1) belső világ (1) beszélgessünk! (1) boldogság (2) Burnout (2) célok tervek (2) Coaching (4) coaching (10) coachingönmagadért (2) család (3) Csendesség (1) dicséret (1) döntés (1) döntéstámogatás (1) Édesanya (1) Édesanyám (1) édesapa (1) egyediség (1) Egyenrangúság (1) egyensúly (1) egység (1) elégedettség (1) elengedés (2) élet (2) Élet (9) életöröm (1) elfogadás (1) élj a jelenben! (1) Emlékek (1) értékes (1) Érzelmek (1) estikérdések (1) facebook/WomanLife Coaching (1) Fájdalom (1) fb/újutakon-coaching önmagadért (1) Félelmek (5) férfi (1) Gondolataim (27) gondolatébresztő párbeszédek (2) görcsösen építed magadat (1) gyakorlat (1) gyász (1) Gyászfeldolgozás (1) Gyerekek (10) gyerekek (3) Gyermekkor (1) gyermekkor (1) hála (1) Hasznos (5) hatékony kommunikáció (1) Hétköznapok (1) hygge (1) időgazdálkodás (1) ítélkezés (1) Jónak lenni (2) jószándék (1) karácsony (2) karrier (1) karrier coaching (1) kommunikáció (3) Konfliktuskezelés (2) Könnyek (1) kritizálás (2) különleges pillanatok (1) Lélekbogozó (20) letölthető anyagok (1) lifecoaching (6) life coaching (11) magánélet (1) Megoldások (12) Megújulás (4) mindennapok (1) mindfulness (1) minőség (1) Múlt (1) munka (1) munkamánia (1) munka magánélet egyensúly (1) ne asszisztálj az agresszióhoz (1) (1) nyár (2) nyugalom (2) Nyugtalanság (1) önbizalom (1) önismeret (1) ÖnMAGunk (47) önzetlenség (1) öröm (2) Öröm (9) ősz (1) Őszintén (21) párkapcsolat (2) párkapcsolati coaching (1) Partnerség (1) pihenés (1) Pozitív pszichológia (1) rapidgondolatok (1) Sajátélmény (15) segítőkészség (1) Siker (1) stratégia (1) stressz (1) szakmai cikkek (2) személyes (1) személyiség (1) SZÍNes világ (2) Színterápia (1) Szomorúság (5) szoron (1) Szorongás (4) Születés (2) születésnap (1) Szülők (1) Szülőnek lenni (13) tanmese (1) testvérek (1) törődj magaddal (1) trauma (1) tudatosság (1) türelmetlenség (1) új kezdet (1) Ünnepek (3) Választott hivatás (3) Vállald önmagad! (9) Valódi értékek (2) Valódi világ (1) Változások (4) verebii (1) verebiivett (22) Veszteségeink (24) WomanLife Coaching (3) workaholic (1) CÍMKÉK, KATTANJ RÁJUK!
süti beállítások módosítása
coachingönmagadért