Nem ismertelek téged. Egyetlen emlékem rólad egy kép a falon. Ott láttam az arcodat, ott láttalak téged. Apró gyerekként is felfelé emeltem a tekintetemet, amikor erre a képre pillantottam. Te voltál rajta, éreztem, hogy hatalmas és erős ember, aki rám néz.
Nem ismertelek téged, ám mégis óriásinak láttalak. Magas, tiszteletreméltó embernek tűntél, akire mindenki felnézett, és akinek az emberek engedelmeskedtek.
Irányító voltál és irányítottál. Láttad a láthatatlant, érzékelted a lényeges és lényegtelen közötti különbséget. Tudtad az összefüggéseket, tisztán láttad a miérteket és a válaszokat is.
Nagy ember voltál. Fiatal voltál.
Életednek egy tűzvész vetett véget. Koporsód egy égő jármű lett, amelynek halálos fogságából nem voltál képes szabadulni. Ott ragadtál, benne, magaddal víve a fiatalságodat, az életerődet, az életet és a jövőt…
Itt maradt két kicsi gyermek és az édesanyjuk. Szemükkel nem látták a következő lépést, nem tudták merre induljanak tovább. Kellett volna az iránymutatásod… kellettél volna…
A gyerekek lassan felnőttek, és gyermekeik születtek. Gyerekek, akik téged nem ismerhettek, csak egy fotóról a szoba falán. Nem tudták ki és milyen ember voltál, mégis érzékelték azt a hatalmas energiát és erőt, amely körülvett téged. Érzékelték az óriási szeretet, amelyet feléjük tápláltál, azt, amellyel az életet adtad nekik édesapjukon keresztül. Egy olyan életet, amelyben te egy sosem ismert régi, kedves emlékként élsz a lelkükben.
30 éves voltál, amikor itt hagytad e földi világot. Ősz volt, október huszonharmadika. Ünnep és halál egyszerre. Összeomlás és felemelkedés együtt. A vég és egy új kezdet azoknak, akiket hátrahagytál.
Tizenöt esztendő elteltével, ugyanezen a napon megszületett az unokád. Én voltam az! Azt mondják, sok mindenben hasonlítunk, sok a közös vonás bennünk…
Egyetlen percet sem tölthettünk közösen, egyetlen másodpercre sem láthattuk egymást. Én mégis mindig úgy éreztem, ismerlek téged! Itt vagy bennem, egészen legbelül. A szívem mélyén őrzöm emlékedet.
Te vagy a NAGYAPÁM és én vagyok az UNOKÁD!
Soha, senki által el nem szakítható finom, apró szeretet-zsineggel kapcsolódunk egymáshoz. Égi és földi világ így ér össze, így kapaszkodik ezentúl egymásba.
Drága Nagyapám! Szívem összes szeretetével szeretlek téged, amíg élek, és azután is!
Köszönöm, hogy édesapámnak életet adtál, köszönöm, hogy útjára bocsájtottad őt, és köszönöm neked, hogy egy rövid ideig mellette voltál. Boldog vagyok, hogy te vagy őseim egyike, hálás vagyok az életemnek, amelyet tőled kaptam ajándékba.
Kérlek, vigyázd lépteinket, védelmezz azzal a hatalmas erővel, amelyet még most is érzek felőled. Adj magadból egy cseppet, hadd érezzelek ereimben!
Lelkem kifogyhatatlan szeretetével emlékezem rád, a sosem látott, mégis mindig ismerős, kedves Nagyapámra!
Verebi Ivett_________________________________________________________________Egyéni vagy Bach-virágterápiás tanácsadásra ITT tudsz jelentkezni!Ha van kedved, látogass el a Facebook oldalra, vagy böngéssz tovább itt a blogon.Tetszett a bejegyzés? Kérlek, oszd meg másokkal is!
