WomanLife ● Blog

Nőiség - Természetesen. Egyszerűen. Harmóniában.

ÖNMAGAMAT VILÁGRA SEGÍTENI

szuletes_1.jpegMinden hat esztendővel ezelőtt kezdődött. Akkor született meg a gyermekem. És még valaki… Én! Én, aki addig élte látszólagosan gondtalan, boldog és időnként féktelen életét, nem kímélve magát semmitől, olykor már önpusztító módon dacolva a társadalom által elfogadott „értékek” ellen. Nem néztem senkit és semmit. Tettem a dolgom, sokszor keményen, sokszor magamat és másokat sem kímélve. Egyetlen dolog számított: én, saját magam. Mintha teljesen egyedül lettem volna ezen a hatalmas bolygón, mintha rajtam kívül egyetlen élőlény sorsa nem számítana, csak a sajátom.

Éltem a napjaimat, kuszán, sokszor lelketlenül… megbántva magamat és másokat is. Akkor mindezt észre sem vettem, most is csak így utólag vagyok ennyire „okos” akkori önmagamra visszapillantva. Rengeteg „vakfolt” volt az akkori énemben, sok-sok megtörtént és mélyen elrejtett érzés, gondolat maradt rejtve előttem. Lezártam mindent, ami a milliónyi fájdalomra emlékeztetett. Száműztem azokat egy olyan helyre, ahol ugyan egy időre el tudtam őket csendesíteni, ám mindvégig éreztem, hogy mindez csak szánalmas próbálkozás, mivel egy napon szembe kell majd néznem valamennyiükkel. Éreztem, nagyon fájdalmas lesz majd ez a „találkozás”, ám akkor eltoltam magamtól mindenféle őszinte szembenézés lehetőségét. Féltem! Féltem tőlük és saját magam reakcióitól.

Aztán egy gyönyörű október végi napon megszületett Ő, a kisfiam. Vele együtt pedig erre a világra érkezett egy másik Én is… egy ember, akit szinte nem is ismertem, pedig mindvégig ott volt, mégsem láttam saját magamat. Nem vettem észre, hogy az, aki valóban vagyok, az háttérbe szorulva, saját magam által kényszerű száműzetésre ítélve élte mindennapjait.

Meglepődve, rengeteg kíváncsisággal fogadtam az új „jövevényt”. Nézegettem jobbról-balról ki lehet ez a nő, aki mindvégig ott volt bennem, és én egészen ideáig mégsem találkoztam vele egyetlen egyszer sem. Próbáltunk egymással kapcsolatot teremteni, ám eleinte döcögősen haladt ez az ismerkedési próbálkozás. Egészen a gyermekem tizenhárom hónapos koráig… Akkor ugyanis – már sokadszor az életemben – megérintett az elmúlás szele… Emlékszem, amikor ott ültem a kórházi ágyánál, csöpp testét figyelve szuszog-e még egyáltalán, kezeimet imára kulcsolva kértem a Jóistent, ne vegye el Őt tőlem! Kértem, könyörüljön rajtunk, nem lehet így vége, hiszen még csak most kezdődött el a mi közös életünk!

praying.jpegImádkoztam, könyörögtem… emlékszem minden, a kórházi éjszaka félhomályában töltött másodpercre. Kértem a sorsomat segítsen meg, legyen velem és legyen vége ennek a borzalomnak. Tegyen mindent meg nem történtté, szakítsa meg egyszer, s mindenkorra ezt a rettenetes, valósan létező rémálmot.

Amikor bevitték Őt a kórház műtőhelyiségébe, akkor szinte önkívületi állapotba kerültem. Eluralkodott bennem a lehetséges végtől való rémület, szorította a szívemet a gyermekem elvesztésétől való félelem…

Akkor, ott sok minden átalakult bennem. Az emberi mélységek, a szülői féltés és rémület olyan helyeit látogattam akaratomon kívül, amelynek létezéséről egészen addig fogalmam sem volt. Egyszerre voltam rémült gyermek, aggódó szülő és kétségbeesett ember, aki nem látja a következő lépést, nem érzékeli a holnapot. Reménykedtem, mert ez volt az egyetlen kapaszkodóm az életben.

Napról napra mindketten megerősödtünk. Eszeveszett szorításából engedni látszott a kétségbeesésem, ahogyan láttam miként javul kisfiam egészsége. Nyugodt szívvel mondhatom, hogy mindketten újjászülettünk! Világra jött a gyermekem egészsége, valamint én, mint anya és , és egy olyan valaki, aki a mélységeivel való találkozásokból erőt merítve egy egészen más szemmel nézi élete előző és azutáni szakaszait, eseményeit.

Teltek múltak a hónapok, az évek, szépen egymáshoz csiszolódtunk mi ketten. Voltak nagyon nehezen kibírható, lelkileg szinte elviselhetetlen időszakok, betegségek, amelyek mind-mind ahhoz kellettek, hogy világra jöhessen valódi személyiségem igaz valósága.

Már majdnem megnyugodhatott háborgó lelkem, már majdnem keresztbe tett karokkal vártam az oly’ régen várt boldogság eljövetelét, amikor újabb csapást mért rám az élet: Édesanyám betegsége mindent megváltoztatott körülöttem és bennem… A vele töltött utolsó hat hónap olyan személyiségfejlődést hozott nálam, amelyre még gondolni sem tudtam azelőtt. Halálával lezárult életem egy fejezete és új lapok nyíltak meg, amelyekre ezúttal már én kanyarintottam a képzeletbeli betűket.

bookmark.jpegVágytam egy új életre, vágytam egy kiteljesedettebb, boldogabb és harmonikusabb élet lehetőségére. Kerestem, kutattam merre találom azt, több-kevesebb sikerrel meg is találtam. Már azt hittem vége az új női minőségemmel járó végeláthatatlanul fájdalmas „vajúdásnak”, amikor rájöttem, hogy még csak most kezdődött el! Hosszú ideig arra vártam, hogy majd valaki megmondja, megtalálja helyettem a kérdéseket és válaszokat, azokat, amelyeket eddigi életemben végig kutattam. Kaptam válaszokat és segítő kezeket. Egy időre megnyugodtam, hogy vége mindennek, végre ott vagyok, ahol lennem kell.

Ám ez így önmagában hazugság, egyszerűen nem igaz! Nemhogy kevesebb lenne a fejemben lévő kérdések sora, hanem inkább csak növekszik a listán lévő kérdőjelek száma. Az újabbnál újabb kérdések azóta is utat törnek maguknak, amelyek nyomán aztán újabb válaszok születnek. Már nem várom el másoktól, hogy „megszüljenek” engem, világra segítsék a bennem lévő lelket, mert pontosan tudom, hogy magamnak kell azt megtennem, saját magamnak kell önmagamat az életbe segítenem!

A „születés” még mindig tart… fájdalmas, felismerésekkel, kínokkal és rengeteg könnyel járó, ám örömteli történése ez életemnek. Még nem látom tisztán az új „jövevényt”, nem látom még valódi önmagam, nem vagyok még itt, ebben a világban egészen, még tart a születés.

A világra jövetel utolsó szakaszát most már egyedül szeretném elvégezni, a magam erejéből, minden energiámat beleadva világra segíteni önmagamat, azért, hogy a születés pillanatától fogva mosolyogva és elégedetten tarthassam karjaimban újjászületett lényemet egészen addig, amíg világ a világ…

Születésem előtt valami szörnyű, főbenjáró bűnt követhettem el. Születés által életre lettem ítélve.

Karinthy Frigyes

A bejegyzés trackback címe:

https://verebiivett.blog.hu/api/trackback/id/tr3812127567
Nincsenek hozzászólások.

A facebook-on is megtalálsz:

Ez is én vagyok :-)

Írok. Blogot. Ezt itt. És nagyon szeretem. Örülök, ha olvasol, ha velem együtt gondolkodsz akár hangosan, vagy akár csak magadban.

Témák

Aggodalom (1) agresszió (1) ajánló (1) Anyaság (19) apró örömök (1) Bach-virágterápia (7) bátorság (3) békesség (1) belső világ (1) beszélgessünk! (1) boldogság (2) Burnout (2) célok tervek (2) coaching (10) Coaching (4) coachingönmagadért (2) család (3) Csendesség (1) dicséret (1) döntés (1) döntéstámogatás (1) Édesanya (1) Édesanyám (1) édesapa (1) egyediség (1) Egyenrangúság (1) egyensúly (1) egység (1) elégedettség (1) elengedés (2) élet (2) Élet (9) életöröm (1) elfogadás (1) élj a jelenben! (1) Emlékek (1) értékes (1) Érzelmek (1) estikérdések (1) facebook/WomanLife Coaching (1) Fájdalom (1) fb/újutakon-coaching önmagadért (1) Félelmek (5) férfi (1) Gondolataim (27) gondolatébresztő párbeszédek (2) görcsösen építed magadat (1) gyakorlat (1) gyász (1) Gyászfeldolgozás (1) Gyerekek (10) gyerekek (3) Gyermekkor (1) gyermekkor (1) hála (1) Hasznos (5) hatékony kommunikáció (1) Hétköznapok (1) hygge (1) időgazdálkodás (1) ítélkezés (1) Jónak lenni (2) jószándék (1) karácsony (2) karrier (1) karrier coaching (1) kommunikáció (3) Konfliktuskezelés (2) Könnyek (1) kritizálás (2) különleges pillanatok (1) Lélekbogozó (20) letölthető anyagok (1) lifecoaching (6) life coaching (11) magánélet (1) Megoldások (12) Megújulás (4) mindennapok (1) mindfulness (1) minőség (1) Múlt (1) munka (1) munkamánia (1) munka magánélet egyensúly (1) ne asszisztálj az agresszióhoz (1) (1) nyár (2) nyugalom (2) Nyugtalanság (1) önbizalom (1) önismeret (1) ÖnMAGunk (47) önzetlenség (1) Öröm (9) öröm (2) ősz (1) Őszintén (21) párkapcsolat (2) párkapcsolati coaching (1) Partnerség (1) pihenés (1) Pozitív pszichológia (1) rapidgondolatok (1) Sajátélmény (15) segítőkészség (1) Siker (1) stratégia (1) stressz (1) szakmai cikkek (2) személyes (1) személyiség (1) SZÍNes világ (2) Színterápia (1) Szomorúság (5) szoron (1) Szorongás (4) Születés (2) születésnap (1) Szülők (1) Szülőnek lenni (13) tanmese (1) testvérek (1) törődj magaddal (1) trauma (1) tudatosság (1) türelmetlenség (1) új kezdet (1) Ünnepek (3) Választott hivatás (3) Vállald önmagad! (9) Valódi értékek (2) Valódi világ (1) Változások (4) verebii (1) verebiivett (22) Veszteségeink (24) WomanLife Coaching (3) workaholic (1) CÍMKÉK, KATTANJ RÁJUK!
süti beállítások módosítása
coachingönmagadért