WomanLife ● Blog

Nőiség - Természetesen. Egyszerűen. Harmóniában.

ÖNMUNKA - ÉRDEMES? MEGÉRI?

onismeret_onfejlesztes.jpgBevallom, ugyanezt a kérdést korábban számtalanszor feltettem önmagamnak. Az akkori környezetemben ugyanis egyszerűen nem láttam azt senkitől, hogy bármiféle plusz energiát fektetett volna abba, hogy az érzelmi nehézségeit eredményesen megoldja, vagy helyrehozza azt, ami időközben esetleg elromlott. Ellenben inkább láttam a problémák jó nagy szőnyeg alá söprését, azok szinte láthatatlanná alakítását. Inkább nem vettek azokról tudomást, inkább úgy tekintettek rájuk, mint valami nem létező dolgokra, és ami nem létezik, azzal ugyebár foglalkozni sem kell…?!

Úgy gondolom az, aki így gondolkodik nagyon téved! Áltatja önmagát, egy látszólagosan problémamentes életben próbál egyensúlyozni, közben pedig szinte égeti a talpát a megoldatlan lelki gondok tömkelege.

Véleményem szerint a lelki elakadásokkal, az érzelmileg megterhelő helyzetekkel, problémákkal aktívan és tevékenyen foglalkozni érdemes! A legtöbb esetben szerencsére egymagunk – minden külső segítség nélkül – találunk rá azokra a megoldási módokra, amelyek képesek enyhíteni, netán feloldani az éppen fennálló lelki és érzelmi gondjainkat. Ezek az elakadások általában kisebb súlyúak, mint például egy enyhe tél végi depressziós, levert hangulatú időszak, vagy egy új munkahellyel járó átmeneti szorongásos állapot. Jó néhány ezek közül minden különösebb erőfeszítés nélkül magától is abbamarad, és nem okoz a későbbiekben sem gondot.

Azokkal a lelki fennakadásokkal viszont, amelyek nem akaróznak elmúlni semmilyen „házi módszerrel” sem, legtöbbször képtelenek vagyunk egymagunk megbirkózni.

onismeret_strucc.jpgMit tehetünk?
  • szőnyeg alá söpörhetjük,
  • elodázhatjuk a probléma megoldását, vagy
  • kérhetünk külső segítséget.

Ha te az első kettőt választod, kérlek ne olvass tovább, mert a következő sorok már nem hozzád szólnak. Ha viszont a felsorolás legvégén lévő lehetőségre igent mondtál, és úgy döntöttél kezedbe veszed életed irányítását, akkor görgess tovább!

Amennyiben külső, hozzáértő személy segítségével szeretnéd a helyes utat megtalálni, lelki problémáid okát gyökeresen feltárni, akkor érdemes olyasvalakihez fordulni, aki mindennek megoldásában együttműködik veled, megérti a problémádat és különféle – számodra szimpatikus és elfogadható módszerekkel – rávezet téged a megoldások útjára.  

Mikor fordulj hozzáértő, segítő hivatású emberhez vagy csatlakozz önismereti csoporthoz?

Olyankor érdemes külső segítséget igénybe venned, amikor például régóta szomorú vagy, netán közönnyel és beletörődve szemléled a világot, levertséged már huzamosabb ideje tart, vagy egy veszteséggel járó érzelmi folyamatba úgymond „beleragadtál” – legyen az egy szeretett személy elvesztése, vagy a párkapcsolat megromlása – és a továbblépés lehetőségének elodázása, vagy teljes elutasítása jellemzi a kommunikációdat és a kapcsolataidat egyarán („bárcsak még mindig velem volna!” „hogy volt képes itt hagyni engem?” „nem hiszem el, hogy meghalt!”). Külső segítséget akkor is érdemes kérned, amikor nem látod az előtted tornyosuló akadályok megoldásának lehetőségeit, vagy például pályát szeretnél módosítani, de nem tudod merre mozdulj.

Joggal kérdezheted miért érdemes foglalkozni önmagaddal, amikor ezeknek az érzelmi elakadásoknak a feltárása egy hosszú, és bizony sokszor igen fájdalmas folyamat? Miért vállalnál még több fájdalmat, még több könnyet, hát nem volt már éppen elég? Mi haszna van mindennek, ha ennyi szenvedés rejlik mögötte?

A válaszom egyszerű: saját magadért, a saját boldogabb és minőségi pillanatokért teli életedért! Ha igazán meg szeretnéd oldani a problémádat, nem csak úgy elkenegetni, vagy netán homokba dugva a fejedet észre sem venni annak létezését, akkor biztosan megkeresed majd azokat az embereket, módszereket, helyeket, ahol és akik segíteni tudnak neked mindebben. Az is lehet, hogy nem tudatosan keresed, hanem az élet mintegy „véletlenül” utadba sodorja őket.

Lelked meggyógyítása fájdalommal járna? Ha igen, akkor miért csinálnád? Nem akarsz még többet szenvedni, hiszen szenvedtél már eleget, akkor önként mégsem kéne mindezt vállalnod, nem igaz?

Erre meg azt mondom neked, hogy NEM, NEM IGAZ!

Javaslom, önként vállald még ezeket az utolsó fájdalmakat, még egy utolsó sebtépést azért, hogy aztán fellélegezve hagyhasd el a bánat fojtogató zónáját. Ha minőségibb és elégedett életet álmodtál meg magadnak, ahhoz először rendbe kell tenned életed fájó területeit, különben az álomból semmi sem lesz, eltűnik a többi között, és csupán egy beteljesületlen kívánság marad.

legyonmagad.jpgBoldog akarsz lenni? Jobb társsá, anyává, munkatárssá szeretnél válni? Vissza akarod kapni az életkedvedet? Motiválni szeretnéd magadat – és esetleg másokat is – a mindennapokban? Vannak céljaid, amelyek megvalósításért kiáltanak? Tevékeny, örömteli életre vágysz?

Akkor mire vársz? Indulj el, lépd meg, keresd meg azokat, akik egy ideig fogják a kezedet, életükkel, tudásukkal és tapasztalataikkal segítséget tudnak nyújtani számodra! Egy szép napon már nem lesz szükséged ezekre a „mankókra”, mert önállóan is meglátod és megtalálod a saját megoldásaidat. Képessé válsz lelkileg annyira megerősödni, hogy az életedben kopogtató nehézségeket már nem problémaként, hanem megoldandó feladatként címkézed fel. Könnyebben boldogulsz a mindennapokban, a társas kapcsolataidban, eredményesebbé és örömtelibbé válik az életed szinte minden területe.

Vágj bele, érdemes! Alkoss magadnak egy boldogsággal teli minőségi életet! Végezd el az önmunkát, vállald az ezzel járó, lelket felszabadító fájdalmakat és találj végre önmagadra!

Kérdezd meg most újra magadtól: ÉRDEMES?
Keresd meg a saját válaszaidat, mert ÉRDEMES!

Végezd el az önmunkát, fejleszd a személyiséged, élj végre boldog és kiteljesedett életet!

Hidd el, ÉRDEMES!

 

Verebi Ivett
_________________________________________________________________
Ha van kedved, látogass el a Facebook oldalra, vagy böngéssz tovább itt a blogon.
Tetszett a bejegyzés? Kérlek, oszd meg másokkal is!

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://verebiivett.blog.hu/api/trackback/id/tr5012268320
Nincsenek hozzászólások.

A facebook-on is megtalálsz:

Ez is én vagyok :-)

Írok. Blogot. Ezt itt. És nagyon szeretem. Örülök, ha olvasol, ha velem együtt gondolkodsz akár hangosan, vagy akár csak magadban.

Témák

Aggodalom (1) agresszió (1) ajánló (1) Anyaság (19) apró örömök (1) Bach-virágterápia (7) bátorság (3) békesség (1) belső világ (1) beszélgessünk! (1) boldogság (2) Burnout (2) célok tervek (2) Coaching (4) coaching (10) coachingönmagadért (2) család (3) Csendesség (1) dicséret (1) döntés (1) döntéstámogatás (1) Édesanya (1) Édesanyám (1) édesapa (1) egyediség (1) Egyenrangúság (1) egyensúly (1) egység (1) elégedettség (1) elengedés (2) Élet (9) élet (2) életöröm (1) elfogadás (1) élj a jelenben! (1) Emlékek (1) értékes (1) Érzelmek (1) estikérdések (1) facebook/WomanLife Coaching (1) Fájdalom (1) fb/újutakon-coaching önmagadért (1) Félelmek (5) férfi (1) Gondolataim (27) gondolatébresztő párbeszédek (2) görcsösen építed magadat (1) gyakorlat (1) gyász (1) Gyászfeldolgozás (1) gyerekek (3) Gyerekek (10) Gyermekkor (1) gyermekkor (1) hála (1) Hasznos (5) hatékony kommunikáció (1) Hétköznapok (1) hygge (1) időgazdálkodás (1) ítélkezés (1) Jónak lenni (2) jószándék (1) karácsony (2) karrier (1) karrier coaching (1) kommunikáció (3) Konfliktuskezelés (2) Könnyek (1) kritizálás (2) különleges pillanatok (1) Lélekbogozó (20) letölthető anyagok (1) lifecoaching (6) life coaching (11) magánélet (1) Megoldások (12) Megújulás (4) mindennapok (1) mindfulness (1) minőség (1) Múlt (1) munka (1) munkamánia (1) munka magánélet egyensúly (1) ne asszisztálj az agresszióhoz (1) (1) nyár (2) nyugalom (2) Nyugtalanság (1) önbizalom (1) önismeret (1) ÖnMAGunk (47) önzetlenség (1) Öröm (9) öröm (2) ősz (1) Őszintén (21) párkapcsolat (2) párkapcsolati coaching (1) Partnerség (1) pihenés (1) Pozitív pszichológia (1) rapidgondolatok (1) Sajátélmény (15) segítőkészség (1) Siker (1) stratégia (1) stressz (1) szakmai cikkek (2) személyes (1) személyiség (1) SZÍNes világ (2) Színterápia (1) Szomorúság (5) szoron (1) Szorongás (4) Születés (2) születésnap (1) Szülők (1) Szülőnek lenni (13) tanmese (1) testvérek (1) törődj magaddal (1) trauma (1) tudatosság (1) türelmetlenség (1) új kezdet (1) Ünnepek (3) Választott hivatás (3) Vállald önmagad! (9) Valódi értékek (2) Valódi világ (1) Változások (4) verebii (1) verebiivett (22) Veszteségeink (24) WomanLife Coaching (3) workaholic (1) CÍMKÉK, KATTANJ RÁJUK!
süti beállítások módosítása
coachingönmagadért