Ezt csináld! - Azt ne csináld!
Beszélj róla! - Ne beszélj már annyit!
Játssz egy kicsit! - Most ne játssz, elkésünk!
Mennyi egymásnak ellentmondó utasítás, melyet még mi, felnőttek sem tudunk követni, nemhogy egy gyerek!
Folyton meg akarjuk mondani MIT csináljon, és MIT NE csináljon, ami az egyik nap rendben volt, az másnap már nem megfelelő. Összezavarjuk kicsi lényét, bolyong a sok utasítással kevert információ között. Megpróbál megfelelni, ám nem egyszer előfordul, hogy zavarában csak tétován áll és mozdulni sem mer. Szinte megfagy, mert nem érzi és nem tudja mi volna a helyes.
Mi felnőttek sokszor magunknak is olyan elvárásokat állítunk fel, amelyeket nehezen tudunk megugrani. Gyakran ugyanezt tesszük a gyermekeinkkel is. Elképzelhető, hogy észre sem vesszük, csak rutinszerűen gyártjuk a temérdek utasítást, melyeket aztán vagy betartunk/betartatunk, vagy nem. Elborítanak a szabályok és a kötelezően elvégzendő feladatok.
Szaladunk, rohanunk, semmire nincs idő, ettől pedig egyre idegesebbek, frusztráltabbak vagyunk. Sürgetjük az időt, a hetet, a kollégáinkat, a boltban az eladót, és sürgetjük magunkat és gyakran a gyermekeinket is.
Gondolj csak bele, téged mennyire össze tud zavarni az elvárások és utasítások tömege!Gondolj csak utána, mennyire stresszes állapotot vagy kénytelen megélni, amikor többfelől érkezik a nyomás!Emlékeztesd magad arra, milyen rosszul tudod érezni hasonló szituációban magadat!Próbálsz megfelelni, mindenhol és mindenkinél helyt állni, de egyszerre egy időben csak egy valamire vagy képes, magadat négyfelé nem tudod szétaprózni. Marad hát az összezavaradottság, a bűntudat, hogy már megint nem feleltél meg itt sem, ott sem. Indul az önostorzás és az önvád romboló műsora.
Most fordítsuk meg ugyanezt! Gondolj bele, a gyermeked mit él át, amikor te adod a milliónyi utasítást számára, amikor te sürgeted, amikor te mondod meg mit tegyen. Gondolj bele abba, ő miként éli meg mindezt. Gondolj bele abba, milyen vívódásai lehetnek ott odabenn legbelül, pedig semmi másra nem vágyik, minthogy boldogságot okozzon és megfeleljen a szülőnek, neked!
Kérlek, állj meg egy pillanatra és tedd a szívedre a kezedet: hányszor fordult ez veled is elő?Ugye sokszor?Utána hogyan érezted magadat?Utólag visszagondolva rá a helyes megoldást választottad?Meg voltál-e elégedve szülői minőségeddel?
Meg vagyok arról győződve, hogy mi, szülők csak és kizárólag a legjobbat szeretnénk a csemeté(i)nknek, sosem ártó szándékkal közeledünk feléjük. Ez egyszerűen belénk van kódolva, ez a helyénvaló és természetes. Ám pontosan a jószándékkal átitatott cselekedeteink között sikkad el a lényeg: a gyermekre való teljes odafigyelés! Az állandóan felállított szabályok és korlátok megkötik a kezét, a végén már azt sem tudja önállóan mit tehet és mit nem. Összezavarodik, belső bizonytalanság lesz úrrá rajta, amelyből aztán később szépen lassan kialakulhat a belső szorongás.
- mennyi haszna van mindennek
- van-e értelme, vagy csak járatod a szádat
- hoz-e minőségi változást az életetekbe, vagy ez is bekerül a „haszontalan kacatok dobozába”
- megéri-e az újabb szabály- és utasítás alkotás a vele járó idegeskedést, netán ellenállást a másik fél részéről?
Ne mi mondjuk meg nekik mit és hogyan tegyenek, engedjük meg számukra, hogy kipróbálják magukat. Az egymásnak ellentmondó utasításokat pedig igyekezzünk még idejében észrevenni, ezzel megelőzhetjük, hogy gyerekeink egy összezavarodott világban legyenek kénytelenek leélni az életüket.
Verebi Ivett_________________________________________________________________Ha van kedved, látogass el a Facebook oldalra, vagy böngéssz tovább itt a blogon.Tetszett a bejegyzés? Kérlek, oszd meg másokkal is!
