Mit gondolsz, ha be kellene mutatnod magadat, azt hogyan tennéd? Mit mondanál egy ismeretlen embernek milyen vagy te? Mit csinálsz, mit értél el, melyek a fő jellemvonásaid, vannak-e sikereid? Birtokában vagy a képességeidnek, tisztában vagy-e a tudásoddal, azokkal a tehetség-szikrákkal, amelyekkel rendelkezel? Képes vagy-e szembenézni önmagaddal, tudsz-e önállóan dönteni, és aztán e szerint cselekedni, viselni a néhanapján előforduló kudarcokat is akár?
Miként határoznád meg önmagad? Félénk és határozatlan, vagy éppen ellenkezőleg: bátor és magabiztos volnál? Felismered-e a gyengeségeidet, bátran szembe mersz-e nézni valamennyivel, vagy inkább eltolod magadtól és nem foglalkozol az árnyoldaladdal? Tudsz-e a tetteidért felelősséget vállalni, a hibáidat is elismerni, azokat korrigálni és javítani azon, amit te magad rontottál el? Netán átteszed mindezt egy másik ember vállára és őt hibáztatva, a felelősséget rákenve csendben és sunnyogva kivonulsz a helyzetből?
Sokfélék vagyunk, megannyi jellemvonással és személyiségstruktúrával rendelkezünk, ezért is tudunk sokszínűen egyediek lenni. Míg az egyik ember úgymond „beleáll” egy helyzetbe és bátran a vállán viszi szinte az összes terhet, megszabadítva ezzel a másikat a felelősség alól, addig egyesek mindennek pont az ellenkezői: félénkek, bátortalanok, nem mernek felelősséget vállalni sem önmagukért, sem tetteikért, valamint azok következményeiért. Míg az egyikük bizakodva tekint a jövőbe, vállalva annak minden jó és kevésbé jó oldalát, addig a másik rettegve várja nemcsak a holnapot, hanem még a jelen pillanatot is, mert annyira fél a dolgok és a történések ilyen vagy olyan – de előre semmiképpen nem látható – kimenetelétől.
Igen, mindannyian másfélék vagyunk, nem lehetünk egyformák, hiszen akkor éppen önmagunk kivételes egyedisége veszne el! Nem is ezzel van a legtöbbször gond, hanem, amikor egy felnőtt(nek látszó) ember nem viselkedik felnőtthöz méltó felelősségteljes módon, vagyis nem vállalja önmagát, titkolja értékeit, tudását nem osztja meg másokkal, mindig másokat hibáztat, ahelyett, hogy első körben magában keresné a válaszokat, szinte csüng a másikon, mert önállóan képtelen létezni, satöbbi. A sor iszonyú hosszú, és lehetne még folytatni Isten tudja meddig.
Úgy tapasztalom, ahhoz, hogy büszkén, a másik szemébe nézve megnevezd azt ki vagy te, ahhoz hosszú és gyakorta igen fáradságos út vezet. Rengeteg átsírt éjszaka, még annál is több lelki kín és szenvedés kíséri ezt a gyötrelmes utat, útitársként kapva a megannyi fájó felismerést, önmagaddal való szembesítést, saját magad teremtette illúziójának felcserélését valódi önmagadra. Csakugyan, ezek tényleg súlyos dolgok, sokan nem is vállalják már a kérdező szerepét sem, nemhogy a válaszadóét, pláne nem a főszereplőét!
Hatalmas ugyanis a felelősség, hiszen itt te vagy egyszemélyben minden: a rendező, a fő- és a mellékszereplő, a személyzet, az asszisztencia, minden! Önmagad alakítod az „előadásodat”, magad döntöd el milyen jellemvonásokat csiszolsz simára, és melyeket próbálsz meg finomítani, netán a színpad szélére küldeni. Rajtad áll miként és hogyan állítod fel a „szereplőket”, mely tulajdonságaidnak adsz főszerepet és melyek válnak mellékszereplőkké.
Állj ki a "színpadra" és mutatkozz be!
Nos, mit mondanál önmagadról, ki vagy te? Ki az az ember, aki bátran vagy éppen félénken, de kiállt oda? Ki és mi vagy te, kivé és mivé váltál önmagad által, önmagad segítségével? Milyen az az ember, aki ott áll a közönség előtt?
Vállald önmagad, légy az, aki valóban te vagy, dolgozz és tegyél magadért, mert hidd el ezt senki nem teszi meg helyetted! A felelősség a tiéd, élj vele jól!
Szóval, ki vagy te? Bemutatkozol? Mit mondanál magadról? Te szívesen megismerkednél önmagaddal?
Gyere, mesélj, kíváncsian várlak!
Verebi Ivett_____________________________________________________________________Ha van kedved, látogass el a Facebook oldalra, vagy böngéssz tovább itt a blogon.Tetszett a bejegyzés? Kérlek, oszd meg másokkal is!
