Tudom, lassítani kellene. Tudok rá legalább százféle indokot miért volna jó számomra, ha lassabban élném az életem. Millió meg egy előnye van annak, ha az ember (lánya) jól osztja be az idejét és tervezi meg a napjait. Előre kiszámíthatóvá válik az akkor még láthatatlan jövő. Vagy legalábbis ezt szeretném gondolni… Ezért, amikor csak tudok, tervezek, igazodom hozzá, megpróbálok aszerint élni, annak alapján végezni a dolgaimat és teendőimet. 
Néha az idő nem a legjobb barátunk, ám ha kicsit odafigyelünk rá a szövetségesünkké válhat!
Aztán valamiért sokszor mégsem úgy és olyan módon történik meg, ahogyan az adott helyzetet és szituációt korábban fejben elterveztem. Miért? Hmmm... jó lenne tudni. Nincsen rá igazán jó válaszom. Gondolkodom egy másodpercig vagy akár tovább, ám gyakran mégsem találok rá értelmes magyarázatot.
Ilyenkor több VÁLASZTÁSOM is van, miként kezelhetem az adott helyzetet:
1.) DÜHÖS leszek magamra, a körülményeimre, az előttem poroszkáló tanuló autóra, amiért gyakorlatlansága és óvatossága miatt esetleg lassabban halad (nem olyan régen meg nekem is T-betűs jelzés volt az autómon, khm...).
2.) MORGOLÓDOM, mert már megint csak száraz kifli jutott este a boltban, amiből nem lehet egy rendes szendvicset sem gyártani.
3.) IDEGES leszek, csapkodom, másokat kezdek el hibáztatni, mindenkit ellenségemnek tekintek, aki keresztezni "merészeli" az utamat.
V A G Y
4.) ELFOGADOM, hogy akkor úgy tudtam helyt állni, az adott pillanatban arra voltam képes.
5.) MEGENGEDEM magamnak és másoknak is a hibázás "luxusát", lehetőséget adok, hogy belekalkuláljam a napomba, a tervembe, hogy könnyedén megrántva a vállamat tovább folytassam, amit elkezdtem a megváltozott, vagy általam megváltoztatott tervnek megfelelően, elfogadva, hogy mindannyian emberek vagyunk és a hibázás létünk velejárója és nagy tanítója is egyben.
6.) MEGHAJTOM A FEJEMET és mosolyogva teszem tovább a dolgom, ha szükséges bocsánatot és elnézést kérve attól, akit esetleg megvárattam, halvány mosollyal visszavéve a tempóból kicsit lassabban haladva és türelemre intve önmagam haladok tovább nyugodtan, lélekben békésen folytatva az életem. Nem őrjöngve, amiért nem jött össze, nem dühöngve, mert elkéstem, nem idegeskedve azon, mert valami nem a terveim szerint alakult.
Felismerve, hogy nyugodtan, higgadtan tovább és messzebbre jutok, mintha dühöngök, idegeskedem, netán magamon kívül másokat is kiborítok a viselkedésemmel.
Odaérek vagy elkésem? Rohanok, vagy netán lassabban, ám de biztosabban célba érek? Rajtam múlik, egyedül rajtam. Ha meg nem jön össze, vagy nem úgy alakul? Sebaj! Korrigálom a tervet, széles mosollyal az arcomon tudomásul veszem azt, teszem tovább a dolgom, és ÉLEK teljes életet.
Verebi Ivett_________________________________________________________________Ha van kedved, látogass el a Facebook oldalra, vagy böngéssz tovább itt a blogon.Tetszett a bejegyzés? Kérlek, oszd meg másokkal is!
