WomanLife ● Blog

Nőiség - Természetesen. Egyszerűen. Harmóniában.

„Pozitív pletyka” – mint a dicséret egyik eszköze

Ismered ezt a gyakorlatot? Nem? Sebaj, én sem tudtam mi fán terem, egészen a hétvégéig, ahol is a Life coach-képzésen végigcsináltuk ezt a gyakorlatot minden csoporttársammal. A lényege, hogy akiről a „pletyka” szól, az hátat fordít a többieknek és nem szólalhat meg (mint az igazi pletykánál sem, mivel nincs is ott, így reagálni sem képes semmilyen módon).

Mi, akik "pletykálunk" csakis JÓ tulajdonságokat mondhatunk az illetőről, kizárólag olyan jelzőkkel illethetjük őt, amely bennünk megfogalmazódott vele kapcsolatban, vagy valamilyen módon nyomot hagyott a lelkünkben és a gondolatainkban, legyen az külső vagy belső érték.pozitiv_pletyka4_verebiivettblog.jpg

Dicsérni nem is olyan nagy dolog! – gondolhatnánk.

Nem, nem az tényleg, viszont ha olyan könnyű, mint amilyennek látszik, akkor mégis miért az a benyomásom – vagy inkább tapasztalatom – hogy nem gyakoroljuk elégszer, nem tudjuk kimondani a másik ember jó és nemes tulajdonságait, azokat szinte természetesnek véve említést sem teszünk róluk. Furcsa az is, hogy sokszor a dicséretet „fényezésnek” tituláljuk. Még érdekesebb, hogy gyakorta feszengve, pironkodva, már-már elnézést kérően szemlesütve fogadjuk a felénk irányuló bókokat, vagy éppen elismeréseket.

Dicséret – adni és kapni is szép élmény.

Nekem most mindkettőben részem volt és azt kell mondjam mindegyik roppant jól esett! Felemelő élmény volt elmondani mit gondolok egy csoporttársamról pár alkalomnyi ismeretség után, és aztán látni mennyire értékeli mindezt a másik. Felszabadítóak a kimondott szavak, energiát termelő és az úton tovább vivő minden egyes kimondott és kapott dicséret vagy elismerés. A „pletykálkodás” utáni arcok pedig önmagukért beszéltek: kivirultak, öröm tükröződött rajtuk némi csodálkozással vegyített hálás pillantásokkal kísérve.

Emlékszem, álltam a fal felé fordulva és szinte záporoztak a szebbnél szebb gondolatok és észrevételek felém. Már akkor könnyek futottak a szemembe miközben hallgattam őket, hihetetlen érzés volt befogadni – számomra még szinte ismeretlen emberektől – milyennek látnak engem mások.

Ez (is) lennék én kis tanuló csoportom tagjainak tapasztalatai, benyomásai szerint:
  • bátor és erős, aki nem fél a kihívásoktól
  • lelkes a választott hivatása irányában
  • alázatos, aki tudja mit akar és ezért képes meg is tenni és megtanulni, amit csak lehet
  • vidám, mosolygós, sokat nevetős
  • energiabomba, aki képes másoknak is adni mindebből
  • jó megfigyelő, ha kell hallgat, ha arra van szükség, akkor véleményt alkot, becsatlakozik a beszélgetésbe és továbbfűzi annak menetét
  • nem elégszik meg a készen kapott válaszokkal, kutatja és keresi az új megoldásokat
  • ha elment a falig (értsd: a dolgok végéig), akkor sem elégszik meg azzal, ahová eljutott, mert pontosan tudja, kell ott még lennie valaminek, ezért még kicsit megkapargatja a felszínt
  • túl sok mindent önmagáról még nem tárt fel, de látszik, hogy hosszú önismereti út van mögötte, tapasztalatai saját élményből merítkeznek
  • árad belőle az életigenlés és az életszeretet.

pozitiv_pletyka3_verebiivettblog.jpgMilyen érzés mindez?

Nagyszerű, felemelő, szívet melengető, érzelmeket megindító, talán picit felkavaró is. Hallani mindazt, amit legbelül mindig is sejtettem, csak talán magamnak sem mertem bevallani egyszerre emel és felelősséggel tölt el. Szárnyakat adó és szárnyalni tanító.

Különleges ez az érzés, ilyenkor érzem, hogy jó az irány, amelyen járok és mostanra a helyet és a közeget is megtaláltam mindehhez. Kibontakoztathatom képességeimet és megmutathatom valódi személyiségemet anélkül, hogy bárki is meg- vagy elítélne emiatt.

Csodás érzés így, pozitívan, a másikat felemelve „pletykálni” és ebben a játékban részt venni, persze csakis abban az esetben, ha mindez a személyiségünk épülését hordozza magában.

Dicsérni és dicsérve lenni mindannyiunk közös öröme, amely által csak egyfelé visz az út: felfelé!

Pozitív pletykára fel! Próbáld ki és tapasztald meg te is!

 

Verebi Ivett
_________________________________________________________________
Ha van kedved, látogass el a Facebook oldalra, vagy böngéssz tovább itt a blogon.
Tetszett a bejegyzés? Kérlek, oszd meg másokkal is!

A bejegyzés trackback címe:

https://verebiivett.blog.hu/api/trackback/id/tr3512489629
Nincsenek hozzászólások.

A facebook-on is megtalálsz:

Ez is én vagyok :-)

Írok. Blogot. Ezt itt. És nagyon szeretem. Örülök, ha olvasol, ha velem együtt gondolkodsz akár hangosan, vagy akár csak magadban.

Témák

Aggodalom (1) agresszió (1) ajánló (1) Anyaság (19) apró örömök (1) Bach-virágterápia (7) bátorság (3) békesség (1) belső világ (1) beszélgessünk! (1) boldogság (2) Burnout (2) célok tervek (2) coaching (10) Coaching (4) coachingönmagadért (2) család (3) Csendesség (1) dicséret (1) döntés (1) döntéstámogatás (1) Édesanya (1) Édesanyám (1) édesapa (1) egyediség (1) Egyenrangúság (1) egyensúly (1) egység (1) elégedettség (1) elengedés (2) élet (2) Élet (9) életöröm (1) elfogadás (1) élj a jelenben! (1) Emlékek (1) értékes (1) Érzelmek (1) estikérdések (1) facebook/WomanLife Coaching (1) Fájdalom (1) fb/újutakon-coaching önmagadért (1) Félelmek (5) férfi (1) Gondolataim (27) gondolatébresztő párbeszédek (2) görcsösen építed magadat (1) gyakorlat (1) gyász (1) Gyászfeldolgozás (1) gyerekek (3) Gyerekek (10) gyermekkor (1) Gyermekkor (1) hála (1) Hasznos (5) hatékony kommunikáció (1) Hétköznapok (1) hygge (1) időgazdálkodás (1) ítélkezés (1) Jónak lenni (2) jószándék (1) karácsony (2) karrier (1) karrier coaching (1) kommunikáció (3) Konfliktuskezelés (2) Könnyek (1) kritizálás (2) különleges pillanatok (1) Lélekbogozó (20) letölthető anyagok (1) lifecoaching (6) life coaching (11) magánélet (1) Megoldások (12) Megújulás (4) mindennapok (1) mindfulness (1) minőség (1) Múlt (1) munka (1) munkamánia (1) munka magánélet egyensúly (1) ne asszisztálj az agresszióhoz (1) (1) nyár (2) nyugalom (2) Nyugtalanság (1) önbizalom (1) önismeret (1) ÖnMAGunk (47) önzetlenség (1) öröm (2) Öröm (9) ősz (1) Őszintén (21) párkapcsolat (2) párkapcsolati coaching (1) Partnerség (1) pihenés (1) Pozitív pszichológia (1) rapidgondolatok (1) Sajátélmény (15) segítőkészség (1) Siker (1) stratégia (1) stressz (1) szakmai cikkek (2) személyes (1) személyiség (1) SZÍNes világ (2) Színterápia (1) Szomorúság (5) szoron (1) Szorongás (4) Születés (2) születésnap (1) Szülők (1) Szülőnek lenni (13) tanmese (1) testvérek (1) törődj magaddal (1) trauma (1) tudatosság (1) türelmetlenség (1) új kezdet (1) Ünnepek (3) Választott hivatás (3) Vállald önmagad! (9) Valódi értékek (2) Valódi világ (1) Változások (4) verebii (1) verebiivett (22) Veszteségeink (24) WomanLife Coaching (3) workaholic (1) CÍMKÉK, KATTANJ RÁJUK!
süti beállítások módosítása
coachingönmagadért