WomanLife ● Blog

Nőiség - Természetesen. Egyszerűen. Harmóniában.

Verejtékkel összetákolt önbizalom

Sokáig tartott, míg felépítette. Izzadságszagú vár épült, amelynek minden tégláját körbelengte a szinte kibírhatatlan feszültség. Minden egyes darab egyenként került a helyére, nehezen és görcsösen. Ő tette egymásra azokat, nem bízta rá senki másra, hisz' nála jobban senki nem tudja ezt (sem!) elvégezni. Nem bízott másokban, sokszor még önmagában sem, csak gépiesen tette a dolgát, építgette a kis mentsvárát, amibe - úgy hitte - majd belekapaszkodhat. Menedékül szolgálhat a számára, egy olyan hely lesz, amelyen keresztül nem hatolhat át semmi, ami rossz és bántó. Erősnek és rendíthetetlennek látta... legalábbis kívülről, ám amikor ott csücsült benne egy szál magában mégsem érzékelte annak. Gyengének, sebezhetőnek és védtelennek látta, tudta jól hol vannak a rések, melyeken keresztül betörhetnek az ártó szelek. Érezte a tátongó ürességet is, mégis vakon bízott abban, hogy minden úgy tökéletes, ahogyan megalkotta. Annak kell lennie, tökéletesnek, másképpen nem lehet, hiszen ő teremtette, ő építette fel, ő emelte azokat a bizonyos falakat!

Az önbizalom külsőleg erősnek látszó vára még ma is áll, első pillanatra úgy tűnhet, hogy az idők végezetéig állni is fog, azt senki lerombolni nem lesz képes. Első pillanatra ez a kép tárul a külső szemlélő elé, azonban ahogyan egyre közelebb kerül ez a nagy és hatalmas erődítmény annál jobban láthatóvá válnak gyenge pontjai. Ott, azokon a helyeken egészen elvékonyodik a súlyos téglából épített fal, a szél és az eső akadálytalanul hatolhat át rajta, nulla ellenállással rombolhatná darabjaira.

Szinte ordít a gyengeség, a hiány és az üresség!

verejtekbol_osszetakolt_onbizalom4_verebiivettblog.jpeg

Gyengeség, mert nem érzékeli saját maga esendőségét, önmagát mint valami szent és sérthetetlen lényt engedi láttatni. Álarcok tömkelege "díszíti" arcát, hol az egyiket, hol a másikat használva éppen aktuális játékához. Cserélgeti azokat, mikor melyikre van szüksége... A szebbnél szebb maszkok az idők során segítségére voltak, jó szolgálatot tettek, szinte eggyé váltak vele. Nem volt már külön álarc és nem volt már külön ember, összenőttek, eggyé forrtak. Eleinte színesebbeknek és cirádásabbaknak hatottak, ám az idő vasfoga őket sem kímélte: elvette a színeket, letörölte a pigmenteket, egyre sötétebb és komorabb arcát mutatja meg. Sötét lett és hideg, megfagyottan és jegesen együvé váltak ők ketten. 

Hiány, amely a régmúlt meg nem élt, és meg nem kapott szükségleteiből táplálkozik és nőtt óriásivá. Érzések, történések és megélések, melyek nélkül ma talán más lenne minden, talán nem lenne ennyire fájdalmas minden egyes megélt és felismert pillanat. Oda nem adott vagy éppen úgy odaadott "élmények", melyek formálták a személyiségét, mind-mind egyetlen nagy kaviccsá áll össze törékeny lelkében, amely az évek során akkorává növekedett, hogy bizony azt senki ember fia nem képes onnét elgördíteni! Együtt kell élniük örökké, hiszen egymás részei és alakítói.

Üresség, melyben rengeteg lelki fájdalom és soha be nem gyógyuló seb található, azok melyeket mások vagy éppen ő, saját maga okozott önmagának. Kiüresedett, megkeményedett nagy gombóc az egész, felfoghatatlanul óriássá növekedett valami, melynek betöltése, tartalommal és értékkel, érzelmekkel és gyengédséggel, szeretettel és elfogadással való megtöltése még mindig vár valakire.

verejtekbol_osszetakolt_onbizalom3_verebiivettblog.jpegMég áll ez a vár, még lehet felfelé építkezni, valamilyen - az eddiginél erősebb - kötőanyaggal egymáshoz illeszteni az elemeket. Még tartja magát, még egy ideig menedékül szolgál, a keservesen összetákolt helyből azonban orrfacsaró verejtékszag árad, mely egyre erősebb és egyre érezhetőbb. Nem más ez, mint a nehezen és irtózatosan romboló erővel felépített látszólagos és álságos önbizalom szaga!

Fojtogató, gazdájának egyre kevesebb teret biztosító, levegőtlen tákolmány, melyet félő, hogy az első gyenge fuvallat a padlóra küldhet...

 

~ Verebi Ivett ~
___________________________________________________________________
Ha van kedved, látogass el a Facebook oldalra, vagy böngéssz tovább itt a blogon.
Tetszett a bejegyzés? Kérlek, oszd meg másokkal is!

A bejegyzés trackback címe:

https://verebiivett.blog.hu/api/trackback/id/tr3812611307
Nincsenek hozzászólások.

A facebook-on is megtalálsz:

Ez is én vagyok :-)

Írok. Blogot. Ezt itt. És nagyon szeretem. Örülök, ha olvasol, ha velem együtt gondolkodsz akár hangosan, vagy akár csak magadban.

Témák

Aggodalom (1) agresszió (1) ajánló (1) Anyaság (19) apró örömök (1) Bach-virágterápia (7) bátorság (3) békesség (1) belső világ (1) beszélgessünk! (1) boldogság (2) Burnout (2) célok tervek (2) Coaching (4) coaching (10) coachingönmagadért (2) család (3) Csendesség (1) dicséret (1) döntés (1) döntéstámogatás (1) Édesanya (1) Édesanyám (1) édesapa (1) egyediség (1) Egyenrangúság (1) egyensúly (1) egység (1) elégedettség (1) elengedés (2) élet (2) Élet (9) életöröm (1) elfogadás (1) élj a jelenben! (1) Emlékek (1) értékes (1) Érzelmek (1) estikérdések (1) facebook/WomanLife Coaching (1) Fájdalom (1) fb/újutakon-coaching önmagadért (1) Félelmek (5) férfi (1) Gondolataim (27) gondolatébresztő párbeszédek (2) görcsösen építed magadat (1) gyakorlat (1) gyász (1) Gyászfeldolgozás (1) gyerekek (3) Gyerekek (10) gyermekkor (1) Gyermekkor (1) hála (1) Hasznos (5) hatékony kommunikáció (1) Hétköznapok (1) hygge (1) időgazdálkodás (1) ítélkezés (1) Jónak lenni (2) jószándék (1) karácsony (2) karrier (1) karrier coaching (1) kommunikáció (3) Konfliktuskezelés (2) Könnyek (1) kritizálás (2) különleges pillanatok (1) Lélekbogozó (20) letölthető anyagok (1) lifecoaching (6) life coaching (11) magánélet (1) Megoldások (12) Megújulás (4) mindennapok (1) mindfulness (1) minőség (1) Múlt (1) munka (1) munkamánia (1) munka magánélet egyensúly (1) ne asszisztálj az agresszióhoz (1) (1) nyár (2) nyugalom (2) Nyugtalanság (1) önbizalom (1) önismeret (1) ÖnMAGunk (47) önzetlenség (1) Öröm (9) öröm (2) ősz (1) Őszintén (21) párkapcsolat (2) párkapcsolati coaching (1) Partnerség (1) pihenés (1) Pozitív pszichológia (1) rapidgondolatok (1) Sajátélmény (15) segítőkészség (1) Siker (1) stratégia (1) stressz (1) szakmai cikkek (2) személyes (1) személyiség (1) SZÍNes világ (2) Színterápia (1) Szomorúság (5) szoron (1) Szorongás (4) Születés (2) születésnap (1) Szülők (1) Szülőnek lenni (13) tanmese (1) testvérek (1) törődj magaddal (1) trauma (1) tudatosság (1) türelmetlenség (1) új kezdet (1) Ünnepek (3) Választott hivatás (3) Vállald önmagad! (9) Valódi értékek (2) Valódi világ (1) Változások (4) verebii (1) verebiivett (22) Veszteségeink (24) WomanLife Coaching (3) workaholic (1) CÍMKÉK, KATTANJ RÁJUK!
süti beállítások módosítása
coachingönmagadért