2017. júl 26.

Konfliktusaink, avagy a csúnyán-szép mumusok!

írta: Verebi Ivett
Konfliktusaink, avagy a csúnyán-szép mumusok!

Van azért abban némi „báj”, amikor az „inkább nem szólok semmit, csak ne legyen konfliktus” hozzáállásból aztán egetrengető konfrontáció kerekedik!

Azon gondolkodtam – valós helyzeteket is látva – hogy miért csinálják ezt egyes emberek. Miért jobb a látszat-békét teremteni, azt fenntartani, és aztán belülről őrlődni meg puffogni, mint sérelem, vagy konfliktus esetén azon nyomban helyre tenni a dolgokat, kimondani, ami belülről bánt és feszít? Miért jobb az illető háta mögött másokkal kibeszélve őt „megoldást” keresni ily’ módon az ál-békesség fenntartására? 

Nem értem… komolyan nem! Régóta próbálom megfejteni az okát, indítékát és mindennek a mozgatórugóját. Ha nem is mindenre, de egy-két – szerintem – fontos dologra azért rájöttem miért művelhetik e tevékenységet oly’ sokan.konfliktus_verebiivettblog.jpg

  • Nem tudják kezelni a kialakult konfliktust, már a szó hallatán is a hideg ráz egyeseket. Mivel nem tudnak vele mit kezdeni, ezért eltolják magától, nem bonyolódnak bele, úgy tesznek, mintha az valami gonosz, rossz dolog lenne. Konfliktus = mumus, persze csak ebből a nézőpontból.
  • A konfliktushoz gyakran valami nagyon negatív érzés kapcsolódik, valamint egy téves elképzelés, miszerint abból csak vesztesen lehet kikerülni. Pedig ez nem mindig van így! Sőt, nem is biztos, hogy annak az iránya mindig a nyertes-vesztes pozíciók elfoglalása.
  • Könnyebb kihátrálni, netán áldozat-szerepben tetszelegni, mint beleállni a helyzetbe és vállalva az esetleges kellemetlenséget vagy kényelmetlenséget hangot adni annak, ami belülről kifelé keresi az utat.

Szerintem minderre megtalálni a jó (vagy legalábbis elfogadható) megoldást nem is olyan bonyolult!

  • Meg kell tanulni kezelni a stresszes helyzeteket, fel kell ismerni a konfliktust magát.

Remek programokon tanítják mindezeket azoknak, akiknek erre van igénye és szüksége. Nem is kérdés, hogy ezeket tudni kell kezelni, az már más kérdés, hogy ki hogyan sajátítja el mindezt. Van, akinek egyedül is remekül megy, de van akinek mástól kell megtanulnia. Így, vagy úgy a végeredmény ugyanaz lesz: kezelve a stresszt és a kialakult konfliktust magabiztosabb érdekérvényesítés, asszertív (önérvényesítő) kommunikáció. Szerintem megéri ezen kicsit piszmogni, néhány új technikát elsajátítani.

  • A konfliktushoz, mint kifejezéshez kapcsolódó sokszor téves képzetek, elképzelések átírása.

Miért fontos ez? Azért, mert egy éles helyzetben is a legfontosabb cél a konfliktus feloldása, megoldása. Ha minderre, mint valami borzasztó nagy gonosz szörnyetegre tekintünk, akkor olyanná is válik, és a végén sehová sem jutunk, mindenki fúj majd a másikra, a közösen elérendő eredmény pedig gyakorlatilag a nullával lesz egyelő. Ha úgy tekintünk a konfliktusra vagy a konfrontációs helyzetekre, mint egy megoldási lehetőségre, egy szükségszerű, ám a végén eredmény elérésére irányuló vitára akkor rögtön más lesz az egésznek a súlya! Lehetőséget teremt arra, hogy megvitassuk az álláspontjainkat, végső soron közelítsük azokat egymáshoz és a legeslegjobbat hozzuk ki az adott helyzetből, lehetőleg mindenki megelégedésére.

  • A „beleállni a helyzetbe” szituáció számomra egyet jelent a felnőttséghez hozzátartozó minőséggel.
Tény, hogy időnként nagyon bátornak kell lenni, mert nem minden vitapartner „egyforma súlyú”, embere válogatja, ki milyen eszközöket használ ebben is. Az az egy azonban biztos: ha hátrafelé lépkedünk és nem vállaljuk az ezzel járó kellemetlenséget, akkor tuti veszítünk.
Mit is? Elsősorban annak a felismerését, hogy bátran voltunk képesek szembenézni egy helyzettel. Másrészt eldobtuk magunktól a megoldás egyik lehetséges kulcsát, azt hogy mi is irányítói lehetnénk mindennek és nem csak elszenvedői, kiszolgáltatottságba taszítottjai. 
A béke nem a konfliktus hiánya, hanem a konfliktus kezelésének képessége.
Dan Millman
Úgy gondolom, nem kérdés miért érdemes felvállalni a konfliktusainkat, legyenek azok akár egymás közöttiek, vagy netán saját magunkkal folytatott kis párbajok. Ha részt veszünk benne már nem érhet az a vád (mások, de akár önmagunkból kiindulva sem), hogy tehetetlenül hagytuk magunkat csapódni akkor, amikor mi is kézbe vehettük volna az irányítást, és egy közös jó eredményért felvállalhattuk volna az éppen aktuális véleményünket.

Igen, még akkor is, ha ez némi összezördüléssel jár!

Egy szó, mint száz: konfliktusaink voltak, vannak és még lesznek is, érdemes rájuk úgy gondolni, mint az életünk természetes velejáróira, melyekből igyekezhetünk kihozni a legeslegjobbat önmagunk és a másik fél számára is.

 

~ Verebi Ivett ~
_________________________________________________________________
Ha van kedved, látogass el a Facebook oldalra, vagy böngéssz tovább itt a blogon.
Tetszett a bejegyzés? Kérlek, oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá

coaching hatékony kommunikáció szakmai cikkek Konfliktuskezelés verebiivett