2017. aug 03.

Viszlát, Szupernőség!

írta: Verebi Ivett
Viszlát, Szupernőség!

Egy hét teljes egészében gyermek- és férjmentesen. Pontosabban csak öt nap. Öt teljes nap! Öt olyan este, amikor nem várnak a teendők, nem kell rohanni, nem kívánja senki, hogy legyek jelen, és senkiről nem kell gondoskodnom. Maga a mennyország!

Félreértés ne essék, imádom a családomat, a társamat, a gyerekemet és a macskánkat! Senki és semmi nem lehet olyan fontos, mint ők, mindig az első helyet foglalják el az életemben. Ám, mint gondolkodó, érző, folyton ötletelő és önmagával is jóban lévő emberként időnként bizony szükségem van a magányra is. Arra, hogy egy kicsit egyedül lehessek, hogy ne kelljen megfelelnem, hogy végre álarcok és szerepek nélkül önmagam lehessek, a saját magam társaságával.

viszlatszupernoseg_verebiivettblog.png

Ez a hét most ilyen: teljesen egyedül vagyok, magammal. Nem kell futni, szaladni, nincs halaszthatatlan program, megvenni-, megoldani- és elintéznivaló, csak én. Élvezem, hogy esténként munka után órákra (!) ki tudok ülni a teraszra egy jó könyvvel, egy magazinnal, vagy csak úgy. Van időm önmagammal foglalkozni, teret tudok adni annak az alkotó embernek, aki vagyok.

Ezek a pillanatok számomra fontosak, ebben tudok kiteljesedni, ilyenkor özönlenek el a jobbnál-jobb gondolatok és ötletek. Szárnyalok, repülök és élvezem az édes semmittevést. Lelkiismeret-furdalás nélkül!

Miért írom most ezt? Azért, mert nem volt mindig így. Korábban bizony úgy gondoltam, hogy aki édesanya és feleség az éljen az anyaságnak meg a férjének, és ne gondolkozzon holmi önmegvalósításon, terveken, meg egyéb butaságokon, hanem szentelje az életét a családnak, a gyerek(ek)nek, no meg a férjének. Főzzön, mosson, takarítson, tegye a dolgát, őrizze a családi „tűzhelyet”. Adjon szeretetteljes érzelmi biztonságot a családjának, legyen mindig elérhető és harcba indítható.

Miért is gondoltam volna, hogy máshogyan kell ennek lennie, hiszen ezt láttam otthon gyerekként, édesanyámtól és nagymamámtól is ezt hallottam, ezzel az üzenettel indítottak el az utamon. De azt is láttam, hogy ők gyakran szenvedtek is ezektől a szerepeiktől, hiszen iszonyú nagy terhet vettek mindezekkel együtt a nyakukba. Őszinte leszek és kimondom: a szerepeik nagy részét maguknak gyártották és maguk tetszelegtek abban. Ha igazán akarták volna, akkor jónéhányat kidobhattak volna a kukába. De nem tették, inkább csendben – vagy inkább hangosan – szenvedtek ebben az állapotban.

Biztosan vágytak titokban másra is, mint arra, hogy ruhákat teregessenek naphosszat. Biztosan szerettek volna egy olyan életet, amelyben önmagukat adhatják, amelyben kiteljesedhetnek, amiben örömüket lelik. Egy olyan életet, amelyben nemcsak a kötelesség kap helyet, hanem a pihenés, az önszeretet és az önmaguk tisztelete is.

No, hát én erre „gyúrok”… illetve ezt tartom már egy jó ideje szem előtt, ebben a pár napban meg még inkább. Persze, lett volna egy csomó halaszthatatlan dolgom, amit nyilván jobb lett volna gyorsan elintézni, de akkor megint magamtól vettem volna el ezt a csodás „ajándék-időt”.

Már nincs lelkiismeret-furdalásom emiatt, megadom magamnak azokat a boldog pillanatokat, örömöket, amelyekről úgy hiszem, hogy a javamat szolgálják.

Nem voltam és nem is leszek se Szupernő, se Szuperanya! A felismeréssel óriási erő birtokosa lettem: felfedeztem az igazi lényemet, azt, hogy a gyerekemnek, a társamnak nem egy szuperanyára és -nőre van szüksége, hanem egy elegendően JÓ anyukára és társra, és ezzel együtt nincs szükség a körítésre és a tökéletesség álcájára sem.

Nem vagyok tökéletes, és nem is törekszem erre. Szeretem, ha rendben mennek a dolgaim, de nem esem össze ernyedten, ha valami nem úgy alakul, ahogyan korábban elterveztem. Ilyenkor jól jön a belső GPS és vele együtt az újratervezés.

Szeretek elmélyülten azzal foglalkozni, amiben jónak érzem magam és ami érdekel, ehhez viszont csöndre és magányra van szükségem. Ekkor jönnek a világmegváltó gondolataim, az ötleteim, amelyekből egyszer valóság és egy boldog önmegvalósítás lesz. Ilyenkor nyílik mód arra is, hogy csak úgy legyek és gyakoroljam a semmittevés mindent elsöprő, energiát adó tevékenységét. 

A szuperanyaságot és -nőséget hát lecserélem egy „éppen jó” anyaságra, nőre és feleségre, ezzel együtt pedig a frusztrációból és állandó görcsösségből alkotok valami sokkal szebbet: nyugalmat és önfeledt pillanatokat a magam és a családom számára. A sok-sok boldog pillanatból pedig összegyúrok egy éppen jó, szuperségektől mentes, egyszerűségében is szép ÉLETET.

 

~ Verebi Ivett ~
_________________________________________________________________
Ha van kedved, látogass el a Facebook oldalra, vagy böngéssz tovább itt a blogon.
Tetszett a bejegyzés? Kérlek, oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá

személyes Anyaság Őszintén verebiivett