WomanLife ● Blog

Ez a gondolat ugyan nem az én fejemből pattant ki, hanem egy egészségügyi termék dobozán olvastam, azonban elméláztam a fenti mondaton és azt kell mondjam, zseniális. Miért? Szerinted miért? Elmondom, én hogyan gondolom és szerintem miért lehet igaz mindez.

Van, aki állandóan a külvilágtól várja sorsa jobbra fordulását. Mindig másoktól szeretné megkapni azt, amit saját maga képtelen önmagának megteremteni. Nem az anyagiakra gondolok, hanem a belső békességre, a nyugodt és kiegyensúlyozott életre, a jó minőségű emberi kapcsolatokra, ilyen és ehhez hasonló fontos értékekre. Ha nem sikerül tető alá hozni mindezt, akkor beindul a kígyó-béka dobáló produkció, „mert bezzeg én mindent megtettem, ő pedig nem!”. Önmagán kívül keresi a bizonyosságot és a bizonyítékokat arra, hogy személyében semmi nincsen, ami változtatásra szorulna, ezért nyilván a másik fél (a világ, az ország, a többi ember) mindennek az oka, miatta nem jönnek össze a dolgai. Remekül megy az elméletek gyártása, ki, mikor és kivel tett számára keresztbe, miért nem akarják mások, hogy végre ő is boldog legyen. Kapaszkodókat, kompenzációkat keres, amelyek a legkülönfélébb formában nyilvánulnak meg: féktelen evés, vásárlás, élvezetek hajszolása, és a többi pótlék-tevékenység.

Mindenre odafigyel, főként másokra, illetve arra, hogy mit NEM tesznek meg mások az ő jóllétéért, miközben egyetlen aprócska, ámde roppant fontos dologról elfeledkezik: a saját maga cselekvéséről. Arról, hogy nem kintről kellene építkezni befelé, hanem éppen fordítva: belülről kifelé! Nem a csodát és a mindenáron való megértést kellene várni másoktól, hanem aktívan fejlesztenie önmagát, megkeresni azokat a fájó pontokat, amelyek még gyógyításra szorulnak, és rengeteget dolgozni a lelki egészségért.

Úgy gondolom tartós változás csak egyetlen esetben érhető el akkor,

ha az adott egyén saját maga belső igénye alapján talál rá az önmagát minőségi irányba vezető változás útjára.

Amikor önmaga lép rá erre az útra és nem mások lökdösik. Amikor akár támogatással, akár egyedül, de megteszi az első kőkemény és nehéz lépéseket. Akkor, amikor már nem egy magatehetetlen, úszni képtelen fuldokló valakinek tekinti saját magát, hanem a sorsa alakításáért száz százalékban felelős FELNŐTT EMBERNEK. Annak, aki kezébe veszi a gyeplőt és hajtja a saját maga választotta lovasfogatot! Olyan sebességgel és arra az irányba, amerre jónak látja.

Változik, hogy változhasson. A régi, elavult és semmire nem jó dolgait, gondolatait és érzéseit elereszti, hogy a helyükre valami egészen mást hívhasson: saját elhatározása apró magvait, amelyből idővel egy boldogabb, minőségibb és elégedettebb élet sarjadhat majd.