Élünk, tesszük a dolgunkat, dolgozunk, gyerekeket nevelünk, tanulunk, idősödő szüleinkről gondoskodunk. Rohannak a napok, a hetek és egyszer csak azt vesszük észre, hogy megint elszaladt egy év. Robogunk tovább, állandó időhiánnyal küzdve toljuk magunk előtt a napokat, amikor egyszer csak megkapjuk azt a bizonyos hírt, amit senki sem vár, senki sem akar hallani: elment, itthagyott, meghalt egy számunkra fontos ember. Egyedül maradunk a szomorúsággal, az üresség érzésével, a hiánnyal és a gyötrő fájdalommal. Egyik nap jobb, másik nap rosszabb, mint egy őrült hullámvasút, amire senki nem szeretne felszállni, de nekünk mégis jegyet kellett rá váltani. A hangulatunk ingadozik, az egyik percben viszonylag jól érezzük magunkat, a másikban meg szó szerint a poklot járjuk. Közben jönnek a barátok, az ismerősök, a munkatársak és próbálnak segíteni, a maguk módján meg is teszik ezt, de gyakran még ez is kevés, vagy nem elegendő.
Időnként bizony elhangzanak olyan mondatok is, melyekkel egy gyászoló ember nemigen tud mit kezdeni. Mindenki biztosítani szeretné őt együttérzéséről, de valahogy ezek csak üres szavaknak hatnak.
„Ne szomorkodj!” „Jobb már neki, legalább nem szenved már tovább.” „Biztosan így kellett történnie.” „Szegény, biztosan rossz most neked.” „Tudom, mit érzel!” „Menj társaságba, akkor nem gyötröd magad.” „Foglald el magadat.” – csak, hogy a leggyakrabban elhangzó gondolatokat említsem. Tudom, nem akarnak ők rosszat, nem akarnak bántani, sőt ennek pontosan az ellenkezőjét szeretnék: segíteni annak, aki éppen elveszített egy számára fontos embert.
Ha lehet ilyet mondani, akkor az volna a leghelyesebb, ha ezek a mondatok sohasem hangoznának el, mert nemhogy nem segítenek, de inkább rombolják az egyébként is romokban heverő gyászoló lelkét. Mivel a gyász időszaka egy egészen speciális szakasza egy ember életének, ezért fontos lenne fokozottan érzékenyen közelíteni a gyászolóhoz.
A következő mondatok – saját tapasztalatom és emlékeim szerint – biztosan gyógyírként hathatnak:
„Elképzelni sem tudom milyen lehet most neked.”
„Őszintén sajnálom, ami történt. Szeretnél/tudsz beszélni róla?”
„Ha szeretnéd, én szívesen meghallgatlak, nálam kiöntheted a lelked.”
„Nem vagy a terhemre, bármennyire is ezt gondolod, ne törődj ezzel.”
„Tökéletesen helyén valóak az érzéseid, akármennyire is furának találod azokat.”
„Nem, nem őrültél meg, teljesen normális az ahogyan érzel és viselkedsz.
„Szeretnék neked segíteni, ha megengeded, itt vagyok és figyelek rád.”
„Ha nem akarsz beszélgetni én megértem. Tudd, hogy melletted állok és számíthatsz rám.”
Ezek a mondatok gyógyító erővel bírnak, még akkor is ha meg vagyunk róla győződve, hogy biztosan nem segítjük vele a gyászoló szerettünket, ismerősünket. Ám ez nem így van, mert a figyelem és a biztonság érzetének nyújtása ebben a nehéz életszakaszban bizony életmentő is lehet!
Ha mostanában találkozol olyan emberrel, akinek tudod, hogy meghalt valakije kérlek, jussanak eszedbe a fenti gondolatok és mondatok. Alakítsd át magadnak, ha úgy tetszik és használd ahogyan a helyzet kívánja. Segítsd a gyászolót, támogasd és biztosítsd arról, hogy veled biztonságban érezheti magát. Egyet azonban nem szabad elfelejteni: van, aki – időlegesen – nem kér a segítségből, esetleg teljesen el is utasítja azt. Ilyenkor sem szabad megsértődni és magára hagyni a gyászolót, hanem mintegy láthatatlan barát csendesen figyelni őt, és amikor szükséges segítő kezet nyújtani a számára.
Ha éppen te vagy az, aki elveszítette a szerettét, akkor nyugodtan mondd meg a barátaidnak és az ismerőseidnek mit vársz tőlük, miben tudnak segíteni és támogatni téged. Hidd el, örömmel nyújtanak majd segítő kezet és őket is jó érzéssel fogja eltölteni, ha támaszaid lehetnek. Fogadd el a segítséget, ha úgy érzed és oszd meg az érzéseidet!
Verebi Ivett
Life & Art CoachingBach-virágterápia@coachingönmagadért
