WomanLife ● Blog

Nőiség - Természetesen. Egyszerűen. Harmóniában.

"Nem hiszek a boldogtalanságban!"

Egy ügyfelemtől hangzott el ez az érdekes gondolat, mely egy egészen más téma kapcsán fogalmazódott meg benne. Éppen a kitartásról, a munka iránti állhatatosságról és alázatról beszélgettünk, amikor is szóba került a munkán kívüli személyes boldogság kérdése is.nem_hiszek_a_boldogtalansagban_verebiivett_lifecoaching.jpg

Sokan rendkívül sikeresek a munkájukban, fáradhatatlanul teszik a dolgukat másoknak, másokért, a fontosság érzését ajándékozva saját maguknak. Céltudatosan, előretekintően végzik a dolgukat, egy magasztos célt lebegtetve a szemük előtt: a boldogság megélését a munkában. Hajtanak, fáradtságot nem kímélve helyeznek másokat maguk elé a munkájukban, de akár az intim közegükben, a családjukban is.

Mert még mindig sok helyen az a szemléletmód uralkodik, hogy az a jó és helyes, ha másokat teszünk boldoggá, ha egy másik embernek az igényeit tartjuk szem előtt és a szerint cselekszünk.

Miért van ez még mindig így 2017-ben is? Mert még mindig erősen uralkodnak a régi hiedelmek, az otthonról hozott minták, a tanítások. Hosszú időnek kell még eltelnie, hogy a fontosság listáján ÖNMAGUNK BOLDOGSÁGA is előkelő helyet kapjon. Míg valakinek az a legfontosabb, hogy boldoggá tegye a környezetét, a munkatársait, vagy netán a főnökét, addig nem lesz ereje és energiája saját magával foglalkozni, törődni. Míg valakit arra neveltek, hogy az a jó és helyes, ha MÁSOK ELVÁRÁSAI szerint éli az életét, mert akkor nem éri bántás, nem sérül és nem lesznek konfliktusai, addig oly’ távolinak tűnik a személyes boldogság megélése, hogy az szinte nem is érzékelhető.

Ahhoz, hogy valaki e régi, megkövesedett hiedelmeket, elvárásokat lefejtse magáról, ahhoz kőkemény ÖNMUNKA szükséges! Le kell menni olyan mélyre, ahová csak lehetséges. Meg kell nézni mely dolgok korlátoznak, hol vannak az elakadásaink. Be kell olyan helyekre is kukkantani, ahonnan inkább elmenekülnénk. Szembe kell nézni a saját félelmeinkkel és meg kell őket szelídíteni, hogy azok tovább már ne akadályozzanak. Tudatosan vállalva a munkát lebonthatjuk az évtizedes falakat egy jobb minőségű élet reményében.

Persze lehet másként is cselekedni, továbbra is mások boldogságát szem előtt tartva magunkat a leghátsó sorba száműzve élni az életünket, és a személyes boldogságra úgy tekinteni, mint valami elérhetetlen álomképre.

Lehet a boldogtalanságot is választani mások boldogsága árán. Lehet beletörődni, lehet tovább cipelni a régi, megkövesedett hiedelmeket. Lehet ezt is választani, csak az a helyzet, hogy ehhez pont ugyanannyi energia szükséges, mint a (hétköznapi) boldogságra való törekvéshez, a személyes elégedettség megéléséhez, az önmagunk fontosságának felismeréséhez.

Lehet valakinek a boldogtalanság fenntartása is egy opció, és lehet egy lehetséges megoldás a boldogság keresése és mindennapi megélése is. Az én kedves ügyfelemnek azonban A BOLDOGTALANSÁG NEM OPCIÓ! Kitartó, tudatos, kőkemény munkával tesz nap mint nap azért, hogy harmóniában éljen magával, a környezetével és ezáltal egy jobb és boldogabb életet teremtsen saját maga és a családja számára. Ő már felismerte, hogy másoknak is akkor tud boldogságot ajándékozni, ha ő maga rendben van. Tudatos, bátor és nagyon komoly önmunkával ezen dolgozik, nem sajnálva az időt és az energiát. Mert így is lehet, ezt is lehet választani. Mert ez is egy döntés eredménye.

Ő már döntött és nem hisz a boldogtalanságban. Büszke vagyok rá!
És te? Miben hiszel?

(Ha tetszett a bejegyzés kérlek, oszd meg másokkal is. Amennyiben megszólított ez az írásom és úgy érzed szívesen dolgoznál egyénileg és személyre szabottan a megoldáson, gyere coachingra, szeretettel várlak!)

 

Verebi Ivett

Life & Art Coaching
Bach-virágterápia
@coachingönmagadért

A bejegyzés trackback címe:

https://verebiivett.blog.hu/api/trackback/id/tr4513310397
Nincsenek hozzászólások.

A facebook-on is megtalálsz:

Ez is én vagyok :-)

Írok. Blogot. Ezt itt. És nagyon szeretem. Örülök, ha olvasol, ha velem együtt gondolkodsz akár hangosan, vagy akár csak magadban.

Témák

Aggodalom (1) agresszió (1) ajánló (1) Anyaság (19) apró örömök (1) Bach-virágterápia (7) bátorság (3) békesség (1) belső világ (1) beszélgessünk! (1) boldogság (2) Burnout (2) célok tervek (2) Coaching (4) coaching (10) coachingönmagadért (2) család (3) Csendesség (1) dicséret (1) döntés (1) döntéstámogatás (1) Édesanya (1) Édesanyám (1) édesapa (1) egyediség (1) Egyenrangúság (1) egyensúly (1) egység (1) elégedettség (1) elengedés (2) Élet (9) élet (2) életöröm (1) elfogadás (1) élj a jelenben! (1) Emlékek (1) értékes (1) Érzelmek (1) estikérdések (1) facebook/WomanLife Coaching (1) Fájdalom (1) fb/újutakon-coaching önmagadért (1) Félelmek (5) férfi (1) Gondolataim (27) gondolatébresztő párbeszédek (2) görcsösen építed magadat (1) gyakorlat (1) gyász (1) Gyászfeldolgozás (1) gyerekek (3) Gyerekek (10) Gyermekkor (1) gyermekkor (1) hála (1) Hasznos (5) hatékony kommunikáció (1) Hétköznapok (1) hygge (1) időgazdálkodás (1) ítélkezés (1) Jónak lenni (2) jószándék (1) karácsony (2) karrier (1) karrier coaching (1) kommunikáció (3) Konfliktuskezelés (2) Könnyek (1) kritizálás (2) különleges pillanatok (1) Lélekbogozó (20) letölthető anyagok (1) lifecoaching (6) life coaching (11) magánélet (1) Megoldások (12) Megújulás (4) mindennapok (1) mindfulness (1) minőség (1) Múlt (1) munka (1) munkamánia (1) munka magánélet egyensúly (1) ne asszisztálj az agresszióhoz (1) (1) nyár (2) nyugalom (2) Nyugtalanság (1) önbizalom (1) önismeret (1) ÖnMAGunk (47) önzetlenség (1) Öröm (9) öröm (2) ősz (1) Őszintén (21) párkapcsolat (2) párkapcsolati coaching (1) Partnerség (1) pihenés (1) Pozitív pszichológia (1) rapidgondolatok (1) Sajátélmény (15) segítőkészség (1) Siker (1) stratégia (1) stressz (1) szakmai cikkek (2) személyes (1) személyiség (1) SZÍNes világ (2) Színterápia (1) Szomorúság (5) szoron (1) Szorongás (4) Születés (2) születésnap (1) Szülők (1) Szülőnek lenni (13) tanmese (1) testvérek (1) törődj magaddal (1) trauma (1) tudatosság (1) türelmetlenség (1) új kezdet (1) Ünnepek (3) Választott hivatás (3) Vállald önmagad! (9) Valódi értékek (2) Valódi világ (1) Változások (4) verebii (1) verebiivett (22) Veszteségeink (24) WomanLife Coaching (3) workaholic (1) CÍMKÉK, KATTANJ RÁJUK!
süti beállítások módosítása
coachingönmagadért