WomanLife ● Blog

Nőiség - Természetesen. Egyszerűen. Harmóniában.

Idegenek

Pedig nagyon is ismerik egymást. Régóta. Együtt nőttek fel, nagyjából mindig ugyanazt kapták. Ugyanolyan ruhában mentek iskolába, ugyanazt ették vacsorára, ugyanazt az ajándékot kapták karácsonyra. Már, amikor a szülőknek tellett rá. Látszólag egyformán nevelkedtek, ám valamiért mégsem.

idegenek_verebiivett_lifecoach.jpeg(Fotó: Pinterest)

Az egyiküket várták, igaz fiúnak. Vigasz-baba volt, ahogyan manapság mondanák. Másikukat nem akarták és ezt mindig is éreztették vele, különösen az édesanya. Az elsőszülött mindig ugyanazt kapta, mint a testvére, ám valamiért mindenből egy kicsit szebbet, egy kicsit jobbat. Rá jobban figyelt az anyja, beteges volt gyerekkorában. Másikukkal nem volt gond, a jég hátán is megélt egészen apró korától fogva. Nem is törődtek vele igazán... “majd megoldja, olyan élelmes gyerek!” - mondták rá sokszor.

Élelmes volt valóban, minden helyzetben feltalálta magát, kétségkívül több volt benne az élet, mint a testvérében. Lehetőséget kapott, de szeretetet szinte alig.

Nem is tanult meg szeretni, úgy igazán sohasem... sem másokat, sem a szüleit. Sem önmagát... Az évek során saját maga legnagyobb ellenségévé vált, rombolja önmagát. A lelke fagyos és mozdulatlan... mint télen a hideg föld, amiben még az apró magvak sem képesek gyökeret ereszteni.

Ebben a megdermedt állapotban éli az életét, nemigen tud felengedni. Fagyott a lelke, jéggé dermedt a szíve. Nem enged magához közel szinte senkit, aki közelíteni merészel azt azonnal jégszoborrá változtatja láthatatlan varázspálcájával, miközben ő maga is egyre dermedtebbé válik kívül és belül egyaránt...

Két közeli ismerős, mégis idegenek egymásnak. Áthatolhatatlan falak választják el őket egymástól. Nem tud közeledni az egyik, nem képes közelebb lépni a másik. A távolság közöttük egyre nő, az utat egymáshoz nem lelik. Nincs közös nyelv, csak bántó hangnem. Villanó szemek, lehajtott fejek jelzik az egyre növekvő távolságot.

Idegenek egymásnak, mint egy nagyváros lakói... együtt élnek és mégsem tudnak a másikról semmit. Talán nem is kíváncsiak már... talán bele is nyugodtak mindebbe.

Idegen ismerősök. Idegenül, hideg szívvel léteznek egymás mellett. Idegenül a nagyvilágban.

 

Verebi Ivett

Life & Art Coaching
Bach-virágterápia
@coachingönmagadért

A bejegyzés trackback címe:

https://verebiivett.blog.hu/api/trackback/id/tr413544901
Nincsenek hozzászólások.

A facebook-on is megtalálsz:

Ez is én vagyok :-)

Írok. Blogot. Ezt itt. És nagyon szeretem. Örülök, ha olvasol, ha velem együtt gondolkodsz akár hangosan, vagy akár csak magadban.

Témák

Aggodalom (1) agresszió (1) ajánló (1) Anyaság (19) apró örömök (1) Bach-virágterápia (7) bátorság (3) békesség (1) belső világ (1) beszélgessünk! (1) boldogság (2) Burnout (2) célok tervek (2) coaching (10) Coaching (4) coachingönmagadért (2) család (3) Csendesség (1) dicséret (1) döntés (1) döntéstámogatás (1) Édesanya (1) Édesanyám (1) édesapa (1) egyediség (1) Egyenrangúság (1) egyensúly (1) egység (1) elégedettség (1) elengedés (2) élet (2) Élet (9) életöröm (1) elfogadás (1) élj a jelenben! (1) Emlékek (1) értékes (1) Érzelmek (1) estikérdések (1) facebook/WomanLife Coaching (1) Fájdalom (1) fb/újutakon-coaching önmagadért (1) Félelmek (5) férfi (1) Gondolataim (27) gondolatébresztő párbeszédek (2) görcsösen építed magadat (1) gyakorlat (1) gyász (1) Gyászfeldolgozás (1) gyerekek (3) Gyerekek (10) Gyermekkor (1) gyermekkor (1) hála (1) Hasznos (5) hatékony kommunikáció (1) Hétköznapok (1) hygge (1) időgazdálkodás (1) ítélkezés (1) Jónak lenni (2) jószándék (1) karácsony (2) karrier (1) karrier coaching (1) kommunikáció (3) Konfliktuskezelés (2) Könnyek (1) kritizálás (2) különleges pillanatok (1) Lélekbogozó (20) letölthető anyagok (1) lifecoaching (6) life coaching (11) magánélet (1) Megoldások (12) Megújulás (4) mindennapok (1) mindfulness (1) minőség (1) Múlt (1) munka (1) munkamánia (1) munka magánélet egyensúly (1) ne asszisztálj az agresszióhoz (1) (1) nyár (2) nyugalom (2) Nyugtalanság (1) önbizalom (1) önismeret (1) ÖnMAGunk (47) önzetlenség (1) öröm (2) Öröm (9) ősz (1) Őszintén (21) párkapcsolat (2) párkapcsolati coaching (1) Partnerség (1) pihenés (1) Pozitív pszichológia (1) rapidgondolatok (1) Sajátélmény (15) segítőkészség (1) Siker (1) stratégia (1) stressz (1) szakmai cikkek (2) személyes (1) személyiség (1) SZÍNes világ (2) Színterápia (1) Szomorúság (5) szoron (1) Szorongás (4) Születés (2) születésnap (1) Szülők (1) Szülőnek lenni (13) tanmese (1) testvérek (1) törődj magaddal (1) trauma (1) tudatosság (1) türelmetlenség (1) új kezdet (1) Ünnepek (3) Választott hivatás (3) Vállald önmagad! (9) Valódi értékek (2) Valódi világ (1) Változások (4) verebii (1) verebiivett (22) Veszteségeink (24) WomanLife Coaching (3) workaholic (1) CÍMKÉK, KATTANJ RÁJUK!
süti beállítások módosítása
coachingönmagadért