WomanLife ● Blog

Nőiség - Természetesen. Egyszerűen. Harmóniában.


Ezerarcú veszteség, elengedés – II. rész
Ezerarcú veszteség, elengedés – II. rész

Amikor veszteségről beszélünk, akkor legtöbbször valamilyen szomorú esemény jut az eszünkbe, nemritkán egy szerettünk halála. Valóban, a legnagyobb veszteség egy ember elvesztése, ezt tudjuk a legnehezebben feldolgozni, mert törvényszerűen – gyakorta hosszú időn keresztül fennálló – lehangoltsággal,…

Ezerarcú veszteség, elengedés – I. rész
Ezerarcú veszteség, elengedés – I. rész
Túlélni, megélni és újra élni édesanyám halála után

Veszteségeink mindig voltak, vannak, és ami a legszomorúbb, hogy lesznek is. Kisebbek, nagyobbak, nehezebben, hosszú évek alatt feldolgozhatóak, és egészen könnyen elfogadhatóak is. Hogy’ ki miként éli meg a saját életében azok az egyén habitusától, személyiségétől, a körülményektől, illetve a…

LÁTOGATÓBAN
LÁTOGATÓBAN

Szülők, édesanyám és édesapám. Otthon, ahonnét indultam. Egy ház, ahol felnőttem, ahol szinte az egész gyermekkoromat töltöttem, amelynek falai őrzik a régmúlt történéseit, jót és rosszat egyaránt, téglákba zárva óvják az emlékeket. Otthon. Haza. Szülők. Kutya, aki szalad elénk, üdvözölve, mint…

HÉTKÖZNAPI TÖRTÉNETEK
HÉTKÖZNAPI TÖRTÉNETEK
avagy a karácsonyfa pihenőre küldése februárban (!)

Tudom, hagyományosan – minden rendes családban – január 6-án szedik le a karácsonyfa ruháját és küldik el egy viszonylag hosszabb pihenőre, hogy aztán majd az elkövetkező ünnep alkalmával ismét teljes pompájában ragyoghasson mindenki örömére. Nem volna ez másként kis családomban sem, ha mi is olyan…

„Adj reményt!”
„Adj reményt!”

Kerestem az útjelzőket, látni szerettem volna merre, hogyan tovább. Lépdelni valamerre, amely csak az enyém, amely csak hozzám tartozik. Kutattam, de nem leltem. Kétségbe estem. Pánik lett úrrá rajtam. Egy pillanatra nem láttam a holnapot, és nem láttam a jelent sem. Nem érzékeltem a külvilágot, nem…

SZÍVEMBEN SZÜLETETT GYERMEKEM
SZÍVEMBEN SZÜLETETT GYERMEKEM

Egy érzés voltál eleinte. Egy kósza kis gondolat, amelyet sokáig próbáltam nem észrevenni. Finoman, lágyan léptél az életembe. Szinte észre sem vettem, amikor megérkeztél, annyira csendesen lépdeltél felém. Csendes voltál és halk szavú. Lágy és szerény. Kedves és alázatos. Egy ajándék, egy Istentől…

"Égi" születésnapodra
"Égi" születésnapodra

Ezen a napon születtél 59 évvel ezelőtt. Vékony, copfos barna hajú kislány voltál, arcodat mindig bájosnak és jóságosnak láttam a régi, mára már megsárgult fotókon. Mosolyogtál, még a szemeid is az örömödtől ragyogtak. Örök bizakodással, el nem múló élet-igenléssel tekintettél a jövőbe. Nehéz…

Egy nehéz döntés
Egy nehéz döntés

Van ilyen. Időnként előfordul mindannyiunk életében. Nem kerülhetjük el, rendszeresen szembetalálhatjuk magunkat egy-egy hasonló helyzettel. Habitusunktól, érettségünktől függ, mit kezdünk vele: bátran beleállunk az adott szituációba, vagy elfutunk előle, esetleg valaki másra hárítjuk a döntés…

Egy másik világban…
Egy másik világban…

Régen találkoztunk már… nagyon régen. Lassan két éve, hogy „elköltöztél”. Elmentél egy olyan világba, amelyet én még nem ismerhetek. Egy olyan világba, amelyben újra valódi otthonodra leltél. Ismerős lehet számodra ez a hely, ahogyan ismerősek lehetnek az ott élő lelkek is. Ezt a világot én a…

Rövid földi lét... miért?
Rövid földi lét... miért?

A minap az egyik kedvenc énekesnőm fotója került elém, aki nagyon fiatalon, 27 évesen távozott közülünk. Emlékszem, annak idején halálának híre teljesen mellbevágott. Nem értettem miért és hogyan történhetett meg mindez. Nem értettem, hogy egyik pillanatról a másikra miként és miért találja…

Álmomban is együtt!
Álmomban is együtt!

Meglátogattál. Örültél nekem és én Neked. Jó, hogy jöttél, hiányoztál már nagyon! Már régóta nem találkoztunk, zajlott az élet, kicsit hangos is volt a világ, nem vettük észre a másikat. Elmentünk egymás mellett, egy ideig külön-külön éltük az életünket. A zajban nem figyeltem rád, nem hallottalak,…

Halott kismadár
Halott kismadár

Láttam, amint ott fekszik a hideg októberi földön. Élettelen teste mereven tapadt a talajhoz. A késő őszi napfény sugarai megcsillantak szürke és barna színű tollain. Nem mozdult, halott volt… Ki tudja mikor érte a halál… Talán, nem olyan rég’, talán nem szenvedett sokat mielőtt végleg kihunyt…

A facebook-on is megtalálsz:

Ez is én vagyok :-)

Írok. Blogot. Ezt itt. És nagyon szeretem. Örülök, ha olvasol, ha velem együtt gondolkodsz akár hangosan, vagy akár csak magadban.

Témák

Aggodalom (1) agresszió (1) ajánló (1) Anyaság (19) apró örömök (1) Bach-virágterápia (7) bátorság (3) békesség (1) belső világ (1) beszélgessünk! (1) boldogság (2) Burnout (2) célok tervek (2) Coaching (4) coaching (10) coachingönmagadért (2) család (3) Csendesség (1) dicséret (1) döntés (1) döntéstámogatás (1) Édesanya (1) Édesanyám (1) édesapa (1) egyediség (1) Egyenrangúság (1) egyensúly (1) egység (1) elégedettség (1) elengedés (2) élet (2) Élet (9) életöröm (1) elfogadás (1) élj a jelenben! (1) Emlékek (1) értékes (1) Érzelmek (1) estikérdések (1) facebook/WomanLife Coaching (1) Fájdalom (1) fb/újutakon-coaching önmagadért (1) Félelmek (5) férfi (1) Gondolataim (27) gondolatébresztő párbeszédek (2) görcsösen építed magadat (1) gyakorlat (1) gyász (1) Gyászfeldolgozás (1) gyerekek (3) Gyerekek (10) gyermekkor (1) Gyermekkor (1) hála (1) Hasznos (5) hatékony kommunikáció (1) Hétköznapok (1) hygge (1) időgazdálkodás (1) ítélkezés (1) Jónak lenni (2) jószándék (1) karácsony (2) karrier (1) karrier coaching (1) kommunikáció (3) Konfliktuskezelés (2) Könnyek (1) kritizálás (2) különleges pillanatok (1) Lélekbogozó (20) letölthető anyagok (1) lifecoaching (6) life coaching (11) magánélet (1) Megoldások (12) Megújulás (4) mindennapok (1) mindfulness (1) minőség (1) Múlt (1) munka (1) munkamánia (1) munka magánélet egyensúly (1) ne asszisztálj az agresszióhoz (1) (1) nyár (2) nyugalom (2) Nyugtalanság (1) önbizalom (1) önismeret (1) ÖnMAGunk (47) önzetlenség (1) Öröm (9) öröm (2) ősz (1) Őszintén (21) párkapcsolat (2) párkapcsolati coaching (1) Partnerség (1) pihenés (1) Pozitív pszichológia (1) rapidgondolatok (1) Sajátélmény (15) segítőkészség (1) Siker (1) stratégia (1) stressz (1) szakmai cikkek (2) személyes (1) személyiség (1) SZÍNes világ (2) Színterápia (1) Szomorúság (5) szoron (1) Szorongás (4) Születés (2) születésnap (1) Szülők (1) Szülőnek lenni (13) tanmese (1) testvérek (1) törődj magaddal (1) trauma (1) tudatosság (1) türelmetlenség (1) új kezdet (1) Ünnepek (3) Választott hivatás (3) Vállald önmagad! (9) Valódi értékek (2) Valódi világ (1) Változások (4) verebii (1) verebiivett (22) Veszteségeink (24) WomanLife Coaching (3) workaholic (1) CÍMKÉK, KATTANJ RÁJUK!
süti beállítások módosítása
coachingönmagadért