Éppen ma hat éve, hogy mindez megtörtént.
Jól emlékszem, egy pénteki nap volt. Hirtelen és váratlanul történt minden, nem is számítottam rá, gondolkodni sem volt időm, annyira gyorsan peregtek a percek és az órák. Nem is kellett, megtették ezt helyettem mások. Segítettek, támogattak, elláttak minden jóval, amire szükségem volt. A legnagyobb szeretet vett körül, jó volt benne létezni, nyugalmat éreztem mindenhol. Felismertem, hogy el kell fogadnom azt, amiért nem úgy és olyan módon történtek az események, ahogyan azt korábban elképzeltem. Magam is meglepődtem, mennyire természetesen és könnyedén fogadtam mindezt…
Egyetlen egy dolog volt fontos: Ő! Az, az éppen a világunkba megérkezni készülődő Emberke, aki egészen addig EGY volt velem. Együtt voltunk mindig, mindenhol. Éjjel és nappal. Melegben és hidegben. Együtt lélegeztünk, együtt léteztünk. Életem legcsodásabb hónapjai voltak ezek!
Aztán, azon a késő októberi napon megszületett a CSODA! Ott volt Ő, akit már annyira vártam. Ott volt, akit annyi éven át a szívemben nevelgettem. Végre megpillanthattuk egymást!
Nem volt számomra ismeretlen. Miért? Nem tudom, de mégis olyan érzés volt, mintha korábban már láttuk volna egymást. Mintha mindig is ismertem volna ezt az apró kis Emberkét.
Különleges pillanat volt, amikor rám nézett… Tele volt a szeme JÓSÁGGAL! Láttam az apró fénypontokat, amelyek gyönyörű babakék szemeiben annyira kivételesen szépen ragyogtak, amilyet azelőtt még sosem láttam. Csodaszép volt! Úgy, ráncosan, gyűrötten és fáradtan is. Ott volt Ő, akit mindennél és mindenkinél jobban szerettem volna magam mellett tudni. Végre megérkezett, végre ott volt velem!
Örömünk nem tartott sokáig, el kellett válnunk egy rövid időre. Annyira különlegesnek találta világrajövetelét, hogy még levegőt is elfelejtett venni. Elszakadtunk egymástól, nem is fogtam fel igazán mi történt. Pár nap volt az egész, mégis mély nyomokat hagyott mindkettőnkben, amelyet aztán közös erővel fel tudtunk oldani. Egy trauma, amely már mindig velünk lesz, ám az idő múlásával végül egy régi emlékké fakul.
Kicsit kuszán, sok-sok ijedelemmel tele, de elkezdődött a mi közös életünk! Átváltoztunk: Én nőből Anyává, Ő egy szép gondolatból hús-vér Emberkévé.
Gondoskodtam róla, vigyáztam rá, óvtam minden botladozó lépését. Tettük a dolgunkat és közben szépen lassan, csendesen bekopogtatott az érzés: „NYISD KI A SZÍVED!”
Engedelmeskedtem és megtettem. A jégszívem lassan olvadozni kezdett, hideg cseppjei addig csöpögtek, amíg teljesen el nem tűntek. A hideget felváltotta a meleg, a semmi máshoz nem hasonlatos SZÍV MELEGE! Olyan jó érzés volt mindezt megtapasztalni, olyan folyamatos katarzis-szerű élményben volt – és van máig is – részem, amelyet egészen addig nem voltam képes megélni.
Ez az apró Emberke képes volt egy hatalmas dolgot művelni: meglágyította a Szívemet! Véget értek a szigorú, sokszor kemény és rideg évek, végre elkezdődött valami ÚJ. Egy új világ. Egy olyan világ, amely ajtaján való belépéshez egy meleg és lágy Szív szükségeltetik. Immáron már én is birtokoltam ezt a csodát. Beléphettem a mi kis „szentélyünkbe”, oda, ahol minden dolog, minden érzés és gondolat Szeretetből van gyúrva. Oda, amit idegenek kéretlenül nem látogathatnak, ahová nem lehet önkényesen bejárásuk. Oda, ahol tiszta és nyitott Szívvel lehet csak létezni, elfogadva egymást és mindenki mást.
Ma hat éve, hogy annyi közösen töltött hónap után különváltunk, hogy aztán rövid szünet után újra EGYEK legyünk, addig, amíg arra szüksége van, amíg azt kéri tőlem.
Egy apró gyermek Ő, mégis milyen óriási! A legcsodálatosabb ajándéka az Életemnek! Egyek vagyunk, de mégis különálló, egyedi lényként létezünk a világunkban. Otthon, minálunk, ott, ahol a Szeretetet örökös vendégségbe hívtuk. Oda, ahol mindig meleg van, és ahol jó lenni!
Köszönöm azt, hogy amikor döntenie kellett, bennünket választott új földi családjának. Köszönöm, hogy megérkezett és velünk van. Köszönöm neki, hogy csodálatosan jóságos lénye beragyogja mindennapjainkat, szebbé és boldogabbá téve az életünket.
Köszönöm, hogy vagy nekem, köszönöm, hogy engem választottál Édesanyádnak!
Kívánom, legyen áldott minden lépésed, legyen boldog életed minden egyes perce!
Isten éltessen sokáig, drága kicsi Gyermekem!
~ Verebi Ivett ~
