Mit is jelent nekem ez a kifejezés? A legokosabb, ha a saját gyermekemen keresztül próbálom kibontani lényegét.
Adott egy kisember, aki nem olyan régóta él még ezen a világon, egészen pontosan majdnem hat éve. Nem tud még sok mindent, nem látott, nem tapasztalt még ezernyi dolgot. Van még ideje, ráér még. Ám Ő ezt nem tudja, nem érzékeli az időt, hiszen neki olyan nem létezik, ugyanis a JELENBEN él, ott pedig nincs idő. Nem is érti a gyakori sürgetésem, nem tud mit kezdeni vele, hiszen számára csak a MOST van, nincs majd, meg még, meg hasonló felnőttes butaságok.
Mivel teljes mértékben a jelenben él, ezért nem érti, miért mondja neki oly’ sokszor az édesanyja, hogy „ráérsz még, ne siess, van még elég időd, majd ha nagyobb leszel menni fog” és még sok hasonló biztatást. Nem érti, hogyan érthetné, hiszen most akarja megcsinálni, kipróbálni, most akarja véghez vinni, nem holnap! Van, amikor sikerül neki és van, amikor nem. Ha siker koronázza tettét annak mindketten örülünk, talán én kicsit még jobban is nála. Ám, amikor nem jönnek össze az előre eltervezett dolgai! Hisztigubanc a láthatáron… Isten mentsen meg ettől, azt hittem, már két-három évesen ezt letudtuk. Dehogy. Megint kezdődik, csak kicsit értelmesebb, intelligensebb, számomra is emészthetőbb formában.
Nem sikerült… világvége, rettenet! Hiába minden szó és biztatás, mintha meg sem hallaná. Csak sír és sír elkeseredetten, mintha egy világ omlott volna össze benne és körülötte. Átölelem, csitítom, keserves sírása csak lassan szűnik. Talán hamarosan meg is nyugszik, és akkor végre elmondhatom neki, hogy én büszke vagyok rá pusztán amiatt, mert Ő a gyermekem, és mint ilyen mindenképpen tiszteletet érdemel a próbálkozása, akarni vágyása. Elmondom. Lassan megérti. Legközelebb eszébe fog jutni – ígéri. Egy magocskát megint elültettem. Büszke vagyok rá. Felelősséggel, tudatosan a jelenben formálódó jellemét alakítva, kibontakoztatva azt biztatom. Ha kell százszor és ezerszer is megteszem. Mert szeretem Őt, mindenkinél jobban. Mert ez is a dolgom. Mert Ő a gyermekem, akit ajándékba kaptam azért, hogy csodálatos küldetését teljesíthesse itt közöttünk kibontakoztatva különleges jellemét, amely egyszerre érzékeny és vad. Biztos lábakon álló és szélsőségesen csapongó. Engedelmeskedő és teljesen elutasító. Ördög és angyal egyszerre. Szeretni való kicsi lény.
Bátorítom Őt, mert ezt tartom helyesnek. Hiszem, hogy azt a gyereket, akit jó szóval, szelíden terelgetnek az felnőttkorára egy stabilabb személyiséggel felvértezve képes boldogulni az életében. Hiszem, hogy a dicséretnek teremtő ereje van, ami nem más, mint az önmagában hinni képes, önmagát a megfelelő helyén elhelyezni tudó egyén!
Dicsérjük, bátorítsuk gyermekeinket, ők ne szenvedjenek ebben hiányt! Szülőként ez kötelességünk. Ez a kötelesség azonban a szeretetből fakad, abból a mélységes szeretetből, amelyet csak egy édesanya vagy édesapa képes a gyermeke iránt érezni.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.