- Csak azt teszem, amit bárki más: versenyzem az idővel, futok a dolgaim után. Ez az élet, te nem látod?
- Nem, nem látom! Pontosabban én nem ezt érzékelem.
- Akkor te mit látsz?
- Azt, hogy ez az őrült rohanás egy marhaság! Fut mindenki valahová, valami után, de igazából senki nem tudja hová és merre tart. Ha őszintén kéne rá válaszolni miért is csinálják ezt, senki nem tudna rá normális választ adni. Te például tudsz?
- Persze, tudok. Megyek, futok valami után, amiről azt gondolom, hogy jó. Ezt élvezem. De vannak olyan dolgok, melyeket nem, azokat, amelyeket elvár tőlem a világ, a környezetem, a családom, a főnököm, meg... á, nem is folytatom!
- Folytasd csak, add ki magadból!
- Igazából magam elől futok... nem akarok szembe nézni a fájdalmaimmal, a problémáimmal, a nehéz mindennapokkal. Futok, mert ha megállok, akkor mindezt teljes valójában leszek képes látni, és az borzasztó lenne...
- Miért gondold, hogy annyira rossz lenne megállni és szembenézni mindezzel?
- Ehhez erő kell. Megállni és meglátni, ami elől szaladok.
- Miért, talán a problémáid elől elfutni nem igényel energiát?
- Dehogynem, sőt! Akkor sprintelek, szinte végig, az egész távon, ami iszonyú energiát egész fel. El is fáradok rendesen...
- Akkor mit gondolsz, ha mindkettőért erőfeszítéseket kell tenned, melyikbe érdemes fektetned az energiád: abba, hogy elfuss a problémák elől, vagy abba, hogy megállj és szembenézz velük?
- Az utóbbit választanám, elfáradtam már ebben az őrült rohanásban. Megállok és körbenézek. Meg különben is most, hogy beszélgetünk egy új elhatározásra jutottam, úgy döntöttem a futást felcserélem egy kevésbé fárasztó "sportra": ezentúl kocogni fogok! És néha megállok, hogy lássam mennyi mindent hagytam már magam mögött...

 

 verebiivett_logo.PNG

 

_______________________________________________________
Ha van kedved, látogass el a Facebook oldalra, vagy böngéssz tovább itt a blogon.
Tetszett a bejegyzés? Kérlek, oszd meg másokkal is!