A napokban azon filozofáltunk egy ismerősömmel, hogy tényleg működik-e ez a mágneses vonzásos-taszításos dolog közöttünk emberek között is, vagy hagyjuk meg ezt inkább a fizikának? Merthogy azt tapasztaljuk magunk körül, hogy finoman, de észrevehetően jelen van egy láthatatlan energiamező, amely az arra rácsatlakozni tudó embereket, helyzeteket és történéseket vonzza oda vagy épp taszítja el magától.
(fotó: Alex Perez - unsplash.com)
Ezzel együtt jönnek persze a kérdések is: hogy’ van az, hogy bizonyos emberek folyton a balhés embertársaikat vonzzák magukhoz, olyanokat, akiktől semmi jót nem remélhetnek? Vagy netán gyakran rossz, számukra kellemetlen helyzetekbe sodródnak. Az önbizalomhiánnyal küzdő, önmagát még éppen csak tanulgató vajon véletlen-e, hogy nem talál párt? Vagy ha talál, akkor sem képes teljesen beleállni a helyzetbe, mert fél az esetleges sérülésektől, kudarcoktól? A lelke mélyén biztosan jó, de kifelé ezt megmutatni képtelen ember miért botlik bele örökösen olyan helyzetekbe, melyek még inkább megkérgesítik a szívét? Hogyan lehetséges az, hogy a kellemes, elfogadásra és együttműködésre képes társaink általában hasonló „kaliberű” embereket vonzanak maguk köré? Az egyikünk miért érzi az életet brutál keménynek és szenvedéssel telinek, a másikunk meg a kalandokra, a fejlődésre és a véget nem érő (ön)tanulásra fókuszál még az olykor-olykor bekövetkező nehézségek közepette is?
Mint általában most is tudok saját tapasztalatból merítkezni… tudom, mert megtapasztaltam, hogy valóban működik és jelen van az életünkben ez a fura kis a taszítás-vonzás áramlat. Áthatja minden napunkat, elkísér bármerre is járjunk, társul szegődik hozzánk ha akarjuk, ha nem. Mágnesek vagyunk, melyek vagy eltolnak embereket, helyzeteket, vagy éppen ellenkezőleg: magunkhoz vonzzuk azokat, akik hozzánk tudnak kapcsolódni, velünk együtt tudnak rezegni. Hiszem és tudom, hogy
ami bennünk belül megjelenik, az kívül is kivetül és egy furcsa kis erőteret létrehozva maga köré gyűjti mindazokat, akik erre rá tudnak csatlakozni, legyen az jó vagy éppen rossz.
Szerintem nem véletlen, hogy a keserűséggel, irigységgel, folyamatos kritikával teli lélek körül valami ehhez hasonló jelenik meg kívül a fizikai valóságban is. De igaz lehet ennek a fordítottja is: az, amelyik az élet viharos időszakai közepette is az örömre, az érzések mély megélésére, a jóra és önmaga fejlődésére koncentrál, vagy épp, ha hibát lát, akkor nem bűnösök és miértek után kutat, hanem a hogyan kérdésre figyel az előbb-utóbb társakra lel önmagában és kinn a szűkebb és tágabb környezetében egyaránt.
Mágnesek vagyunk. Nem mindegy mit vonzzunk magunkhoz vagy épp mit és kit taszítunk el viselkedésünkkel, beállítódásunkkal és az évek során összegyűjtött tapasztalatainkkal a birtokunkban. Ha valaki folyton panaszkodik a körülötte lévők miatt, akkor ne csodálkozzon, ha a hozzá hasonló panaszkodók között találja majd magát, akik nemhogy felemelik,de még inkább a mélybe taszítják. Ha másvalaki az életét örömmel teli, az élet minden cseppjét meg- és átélő, a holnapot derűsen fogadni képes társak között éli az nagy valószínűséggel még több kellemes és lelki jóllétét emelő emberrel találkozik majd útja során.
Emberek vagyunk, kik mágnesként is funkcionálunk. Taszítjuk vagy magunkhoz vonzunk bizonyos jó vagy rossz, kellemes vagy kellemetlen helyzeteket és embereket. Egyensúly akkor keletkezik, ha se jobbra, se balra nem billen a mérleg nyelve és kellő arányban van jelen az életünkben.
Használjuk jól a személyes mágnesünket, vigyázzunk rá és őrködjünk feletette, mert mágikus dolgot tartunk a kezünkben ha hiszünk benne, ha nem! Segítőnk és egyben cinkosunk is, amit ha jól alkalmazunk, értékes dolgokat alkothatunk, önmagunkat a helyes irányba terelgethetjük és végső soron az életet a maga teljességében élhetjük.
