Néha olyan az egész, mint egy biciklikerék. Vagy egy kalitka. Bezár. Összezár. Nehéz megfordítani a kerekét, mert a küllők is beragadtak rég’. Hajtunk, megyünk előre, tesszük a dolgunk robotpilóta üzemmódban, gyakran szótlanul. Dolgozunk egész héten át, majd várjuk a monoton hétköznapok nyűgjét feloldó hétvégét. Mint valami soha el nem érhető csodára, úgy tekintünk rá. Végeláthatatlan mindennapok között várjuk a hétvége két napjának megnyugtató varázslatos időszakát.
Mondhatnám én is azt, hogy találd meg a hétköznapokban is a színeket, az izgalmakat vagy éppen a pihenést, de úgy sejtem ez csak olaj volna a tűzre. Megoldás gyanánt mindenesetre jócskán elbukna, így hát inkább felhagynék az efféle okoskodással.
Tudom, sokan vagytok, akiknek kevés ideje jut az igazán fontos dolgokra, pihenésre és feltöltődésre. Sokan éltek (nagy)családban - hál’ Istennek - egy, vagy éppen sok gyermekkel. Vagy idős szülőkről gondoskodva élitek meg a mindennapokat. Netán család nélkül, egymagatok. Mindenkinek megvan a maga története, ami csak az övé. Mindannyian másként élünk a hétköznapokban. Egy azonban bizonyos: bele lehet fáradni a mókuskerékbe és ezen még a kivilágított, kívülről csillogós(nak ható) biciklikerék sem igen tud segíteni!
Ilyenkor úgy várjuk azt a két szabad napot, mint valami modern messiást, aki megszabadít a mindennapok nyűgjétől. Legalább egy kis időre... konkrétan két teljes napra.
Mert a hétvége napjain nem kell álarcot viselni, hogy megtartsd az állásod. Akkor nem baj, ha nem tökéletes a megjelenésed és nem tipegsz tíz centis magassarkúban a munkahelyi büfé felé. Szombaton rendben van az is, ha délelőtt tízkor még pizsamában olvasod a napi híreket ráérősen reggelizve a családdal. Ahogy teljesen természetes az ebéd utáni pihenés is, hogy aztán vasárnap újult erővel folytathasd ugyanezt.
Mi a baj ezzel? Az ég világon semmi! Sőt! Csak a kontraszt a hétköznapok és a hétvége között ne lenne annyira szemet bántó. Csak kicsit több pihenést és semmittevést csempészhetnénk a hétköznapokba. Csak egy picivel könnyebb lenne például szerdán. Csak egy hangyányival több időt fordíthatnánk magunkra egy szimpla csütörtökön is.
Jó lenne? Jó bizony! Valahogy meg kéne hekkelni azokat a fránya hétköznapokat, hogy legalább egy icipicit hasonlítsanak a szombatra és a vasárnapra.
Hogy a “biciklikerék” is finom meleg fénnyel világíthassa be az álmos reggeleket vagy éppen a fáradtságtól ólomsúlyú esti szemeinket.
Hogy’ ne csak két napból álljon az élet, hanem sokkalta többől! Csempésszük hát bele a mindennapokba a szombatok és vasárnapok varázsát, nyugalmát és kiegyensúlyozottságát.
(Ajánlom a figyelmedbe EZT a korábbi bejegyzésemet is.)
Verebi Ivett
Life & Art CoachingBach-virágterápia@coachingönmagadért
