Nem tudom mi teszi, talán a tél vége, talán a reggeli fagyos szürkeség, vagy esetleg az, amikor a sűrű köd miatt reggel az orromig sem látok munkába menet.
Talán, mert véget értek az Ünnepek (bár, nálunk nem egészen, mert még mindig áll a karácsonyfa), vagy netán azért, mert nálam a január iszonyú sok munkával, rengeteg külső - és sokszor belülről fakadó - stresszel is jár.
Milliónyi helyen kell helyt állni, megfelelni másoknak és magamnak is. A rengeteg tennivaló, a környezetből, és a gyakran magamból fakadó túlzott, időnként irreális elvárások elfárasztanak, kimerítenek. Lótok-futok szaladok, mint annyian mások naponta.
Elfáradtam, "soknak" érzem az elmúlt pár hónapot, vagy inkább évet. Pihenni szeretnék...
Sok minden egyáltalán nem úgy alakult, ahogyan azt korábban terveztem, vagy elképzeltem. Mondhatnám úgyis, hogy "nem jöttek be" a számításaim...
Van ilyen, volt már ilyen máskor is, nem is egyszer. Azokon is túl tettem magam, tanultam belőlük. VAGY NEM! És akkor elölről kezdtem ugyanazt, mindent, sokszor nem törődve azzal, hogy újra elbukhatom. Nem egyszer olyan dolgokhoz (néha emberekhez), vagy ideákhoz ragaszkodtam, rengeteg értékes, mástól és másoktól elvont energiámat beáldozva, amelyekbe így utólag okoskodva, nem kellett volna annyit bele tenni.
Én hiszem, hogy amint VETEK úgy ARATOK. A bőséges "terméshez" azonban megfelelő talaj is szükségeltetik. Lehet, hogy esetemben a "földdel" van időnként a baj, de még az is lehet, hogy a "maggal". Az idő majd eldönti. Vagy Valaki más. Talán a Jóisten. Vagy én magam. Nem tudom.
Mindenesetre az éveim alatt (ami már nem is olyan kevés) azt az egyet megtanultam, hogy "halott" dolgokhoz mindenáron ragaszkodni badarság, értelmetlen butaság. A "meghalt" dolgokból, elképzelésekből, vagy ötletekből a legritkábban lesz ismét ÉLET. Elmúlást meg már láttam eleget, és valószínűleg még fogok is, ezért, ha nem muszáj én nem szeretnék túlságosan jó barátságot ápolni vele...
A nem működő dolgokat így hát felteszem egy képzeletbeli polcra, aztán, ha úgy adódik - és érdemes - majd ismét életet lehelek beléjük. Ha viszont ez nem lehetséges, akkor érzékeny búcsút véve, méltóképpen eleresztem mindet.
"Élő" dolgok, ideák ide gyertek, várlak benneteket, immáron könnyedebben, súlyos terhektől megszabadulva!
Én itt vagyok, találjatok rám, találjunk egymásra!
De előbb még kipihenem magam, magammal és a családommal... mert számomra az OTTHON és a MELEGSÉG ott van, ahol ők vannak...
________________________________________________Írta: Verebi IvettHa van kedved olvass tovább itt a blogon.Örülök, ha a Facebookon is csatlakozol hozzánk!Ha tetszett a bejegyzés, kérlek oszd meg másokkal is!
