Szemedet lesütve, pironkodva tudomásul veszed azt és legyintesz egyet "ezt mindenki meg tudná csinálni!" felkiáltás kíséretében, vagy éppen ellenkezőleg: minél több barátodnak, ismerősödnek elújságolva a nagy hírt együtt örültök annak, amit elértél?
A siker sokféle, mindenkinek mást jelent, másfajta mögöttes tartalmakat hordoz.
Vannak, akik a sikert anyagiakban mérik. Akkor érzik magukat sikeresnek, ha megszerezték a hőn vágyott autót, a jó környéken lévő házat, vagy éppen megdolgoztak a – másoknak – luxusnak számító nyaralásért, míg másoknak teljesen eltérő tartalommal bír e fogalom.
Sokan vannak közülünk olyanok is, akiknek az is sikernek számít, ha szép családot tudhat maga mögött (főként érvényes ez egy traumákkal terhelt, nehezen gyógyuló sebekkel teli gyermekkor után). Biztosan vannak olyanok is, akiknek sikerként jelenik meg az életében, ha van egy rendes és tisztességes megélhetést biztosító állása, főként akkor, ha korábban nem éppen ezt látta maga körül.
Megint mások a kreatív énjük kibontakoztatásában látják a siker zálogát, akkor boldogok, ha megjelenik egy írásuk egy könyv hasábjain, vagy felkérik őket valamilyen közös mű létrehozására, vagy csak egyszerűen a hobbijuknak élve pénzt kereshetnek azzal a tevékenységgel, amit egyébként szenvedéllyel végeznek: ékszereket készítenek, gyerekeknek tartanak kézműves foglalkozást, vagy egyszerűen csak fognak egy darab papírt és színes ceruzát és alkotnak e kettő egyvelegéből valami szépségeset.
A siker sokféle, és mint ilyen sokféleképpen éljük meg azt.
Van, aki a legnagyobb, mások számára elérhetetlennek tűnő eredményre sem tud sikerrel véghezvitt cselekedetként gondolni, emiatt örök elégedetlenségbe és általánosan jelenlévő életérzés-keserűségbe hajszolja saját magát.
Úgy gondolom, ennek az „alapjai” a kora gyermekkorban teremtődnek meg. Nem mindegy ugyanis, hogy mennyi és milyen minőségű dicséretet kap az a kicsi gyerek, aki éppen valami jót tett, vagy amikor az első piros pontját hozza haza az általános iskola első osztályából. Vagy, amikor kamaszként a sok jó iskolai érdemjegy mellé becsúszik egy-két rosszabb is. Mit kap ilyenkor a gyerek? A szülő vagy jól megdorgálja (mert vele is így bántak a szülei, mert ezt látta, így ez a minta, és felnőtt korában sem hajlandó átírni azt…) az átmeneti rosszabb teljesítményéért, vagy éppen ellenkezőleg: megpróbálja megkeresni a csemetével együtt a teljesítményromlás mögött megbúvó okokat (lelki problémák, egyéb tényezők) és kedvesen, közösen a gyermekkel megbeszélve egy értelmes, mindenki számára elfogadható megoldást keresni az éppen aktuálisan fennálló helyzetre.
Bizony, egyik nap azon kaptam én is magam, hogy a fenti hibába sikerült nekem is szépen belegyalogolnom. Történt velem számos remek és szinte már a hihetetlenség kategóriájába tartozó esemény, amelyek kapcsán – nagyképűség nélkül mondhatom – méltán büszke lehetek magamra. Sikerem volt, van és lesz! Pont.Óriási ereje van annak ugyanis, ha meg tudjuk élni az ebben rejlő mindent megmozdító energiákat.Az eszem tudta ezt, mégsem így reagáltam: legyintettem, hogy „ezt mindenki meg tudná csinálni, nem is olyan nagy dolog ez!” Aztán gyorsan fejemhez kaptam és hangosan kimondtam magamnak: de, igenis nagy dolog, amit megtettem! Hatalmas eredményként tekintek az utamon való menetelésre, ami időnként göröngyös mellékutakon vitt a vágyott cél felé, valamint a mindig következetes munkámra, amelyet még akkor is rendszeresen végeztem, amikor belülről szinte csak pislákolt az a bizonyos motiváció apró, pici lángja…
Felemelem a fejem, és azt mondom büszkén: sikerült, sikert értem el! A sikert meg kell becsülni, mert minden esetben iszonyú kemény munka van mögötte. Sokan nem látnak mást csak a csillogást, a mögötte lévő könnyekre és küzdelmekre viszont senki nem kíváncsi.
Sok-sok átsírt éjszaka van mögöttem is, rengeteg kétségbeesett próbálkozás, újrakezdés majd ismét felállás és tovább folytatása annak, amit elkezdtem. Újratervezése, újragondolása az eredeti elképzelésnek, önmagam és a saját működésem tanulmányozása egy-egy bukás vagy kudarc kapcsán.
Mi a siker? Sokféle, mint mi magunk. Egészen apró, vagy éppen hatalmas, teljesen mindegy, ami igazán lényeges az a hozzáállásunk:
- Tudjuk-e, helyén vagyunk képesek egyáltalán kezelni?
- Tudunk-e örülni a saját, netán mások sikerének?
- Milyen mércével mérjük? Kell-e mérni, mérhető-e egyáltalán?
- Mitől érezzük a felszabadult örömöt és azt a fajta elégedettséget, ami a jól végzett, eredményes munka velejárója?
- Sikerként könyveljük-e el saját eredményeinket, vagy csak az elvégzett feladataink „természetes” velejárójaként értékeljük azt?
Fontos és lényeges észrevenni a különbségeket, ugyanis az elért sikerekhez való pozitív hozzáállás (legyen az bármilyen apró, vagy netán hatalmas) hosszú távon elégedettséget és önbecsülésünk megerősödését hordozza magában, addig a negatív hozzáállás és az elért sikerek figyelmen kívül hagyása elégedetlenséget, keserűséget és közönyt eredményez magunk és az elért eredményeink iránt.
A sikereinket értékelni kell, legyen az egészen apró, esetleg számunkra is alig észrevehető, vagy hatalmas és mások számára is látható! Az örömteli és elégedett élet velejárója a sikerek megléte, és ha már megvannak, akkor azok – számunkra – megfelelő módon való kezelése.
Verebi Ivett_________________________________________________________________Ha van kedved, látogass el a Facebook oldalra, vagy böngéssz tovább itt a blogon.Tetszett a bejegyzés? Kérlek, oszd meg másokkal is!
