WomanLife ● Blog

Nőiség - Természetesen. Egyszerűen. Harmóniában.

Hála – realisztikus szemmel

Ugye te is hallottad már milyen jó hatással van a hála megélése a lelki egészségünkre, azon keresztül pedig a testi- lelki jóllétre? Biztosan olvastál róla milyen fontos momentuma a nap lezárásának (vagy éppen a kezdetének) a hála gyakorlása. Hálát adni nem nehéz, ha kicsit is ráfókuszálsz magad is megtalálod a napodban azokat a dolgokat, eseményeket vagy embereket, melyekért igazán hálás lehetsz. Apróságok, melyek körbevesznek, de annyira természetes a jelenlétük, hogy elfelejtjük megköszönni azt, hogy az életünk részét képezik, mint például a családunk, a munkánk vagy éppen az otthonunk. Fontos dolgok, mégis kicsit magától értetődő a létezésük. Pedig valahol, valakinek mégsem azok. Mert van, akinek nincs. Nincs családja, mert elveszített mindenkit, akit valaha szeretett. Nincs munkája, mert megszűnt a munkahely, amely annyi dolgos éven át a megélhetését biztosította. Nincs otthona, mert egy rossz döntés nyomán elveszett sok évnyi gyűjtögetés gyümölcse. Álmok, melyek valamikor a mindent jelentették. Emberek, kik a boldogságot testesítették meg. Tettek, melyek egykor örömmel töltöttek el.hala_realisztikus_szemmel_2.jpg

Én úgy látom, hogy manapság valahol „trendi” is hálásnak lenni, hálát adni a legapróbb dolgokért is. Ezzel kelünk, ezzel fekszünk. Nincs is ezzel semmi baj, sőt! Aki így él – szerintem – megmászott már jónéhány lelki önfejlődés-lépcsőt, így számára mindez valahol természetes is. Jól tudja, nincs olyan, hogy valami csak úgy „jár”. Ami most van, az bármikor máshol, másé lehet. Most vele van, ezért hálás. Aki valóban megéli a hála érzését, az nem aktuális trendekből teszi, hanem azért, mert a belső vezetettsége erre inspirálja. Szüksége van a hálára ahhoz, hogy saját életét fölülről tudja feltérképezni, és szüksége van ahhoz is, hogy belül rend és nyugalom legyen. Nemcsak kampányszerűen, hanem viszonylag állandóan.

Lehet minderre nagyon spirituális szemmel is ránézni, úgy, hogy szinte mindenért, vagy akár magáért az egész életünkért hálásak vagyunk. Lehet hozzá mindenféle elméleteket gyártani, meg fogódzókat keresni miért érdemes a hála megélésének gyakorlatát minden nap beilleszteni az életünkbe. Lehet nagyon materiálisan is megközelíteni a témát, amikor – mindenféle spiritualitást nélkülözve – csak a puszta tényeket, adatokat és tárgyakat vesszük figyelembe és jó hangosan, vagy éppen alig hallhatóan elmormolunk egy nyúlfarknyi hála-foszlányt.hala_realisztikus_szemmel.jpg

Jómagam valahol a kettő között helyezkedem el, nem vagyok sem túl spirituális, sem túl materialista beállítottságú, emiatt óvakodom mindenféle túlzásoktól egyik, vagy éppen a másik irányába. Szeretem megélni a hálát és ezért gyakran túlcsordulnak az érzelmeim. Kedvelem a spirituális irányzatot, de a két lábbal a föld felett járó tanok nagyon távol állnak tőlem. Miért? Pusztán csak azért, mert a fél lábam a spiri földön tanyázik, de a másik azért vágyik a hús-vér talaj után. Tudom és érzem a láthatatlan világ megannyi finom rezdülését, de számomra féllábas az egész, ha azt nem tudom valami kézzelfogható dologba átültetni. Munkámból kifolyólag – viszonylag – otthon vagyok a számok világában, de mégsem tudok csak eredményorientáltan és tisztán a nyereségre fókuszáltan tekinteni az engem körülvevő mikro- és makro közegemre. Érdekelnek a keleti tanítások, de abban is azt keresem, hogyan tudom átkonvertálni egy modernebb, számomra emészthetőbb formába. Használom és szeretem is az életünket megkönnyítő modern kütyüket, de hamarabb hoz lázba egy önismereti foglalkozást hirdető workshop, mint a legújabb szuperdizájnos mobiltelefon.

Hálás vagyok azért, ami körbevesz. Hálás azért, ami megadatott és azért is, ami nem. Hálás azokért, akik mellettem vannak, biztatnak és támogatnak. Hálás vagyok azért, mert van kikről gondoskodnom. Hálás, mert van munkám, otthonom és szerető családom. És hálás vagyok azért, mert a Föld jobbik és kényelmesebb felén láttam meg a napvilágot, ahol szabadon gyakorolhatom a hála érzését akkor és ott, ahol éppen nekem tetszik. Realisztikusan vagy éppen nagyon spirituális szemmel, de úgy és oly' módon, ahogyan az számomra jólesik.

 

Verebi Ivett

A bejegyzés trackback címe:

https://verebiivett.blog.hu/api/trackback/id/tr7213781094
Nincsenek hozzászólások.

A facebook-on is megtalálsz:

Ez is én vagyok :-)

Írok. Blogot. Ezt itt. És nagyon szeretem. Örülök, ha olvasol, ha velem együtt gondolkodsz akár hangosan, vagy akár csak magadban.

Témák

Aggodalom (1) agresszió (1) ajánló (1) Anyaság (19) apró örömök (1) Bach-virágterápia (7) bátorság (3) békesség (1) belső világ (1) beszélgessünk! (1) boldogság (2) Burnout (2) célok tervek (2) coaching (10) Coaching (4) coachingönmagadért (2) család (3) Csendesség (1) dicséret (1) döntés (1) döntéstámogatás (1) Édesanya (1) Édesanyám (1) édesapa (1) egyediség (1) Egyenrangúság (1) egyensúly (1) egység (1) elégedettség (1) elengedés (2) élet (2) Élet (9) életöröm (1) elfogadás (1) élj a jelenben! (1) Emlékek (1) értékes (1) Érzelmek (1) estikérdések (1) facebook/WomanLife Coaching (1) Fájdalom (1) fb/újutakon-coaching önmagadért (1) Félelmek (5) férfi (1) Gondolataim (27) gondolatébresztő párbeszédek (2) görcsösen építed magadat (1) gyakorlat (1) gyász (1) Gyászfeldolgozás (1) gyerekek (3) Gyerekek (10) Gyermekkor (1) gyermekkor (1) hála (1) Hasznos (5) hatékony kommunikáció (1) Hétköznapok (1) hygge (1) időgazdálkodás (1) ítélkezés (1) Jónak lenni (2) jószándék (1) karácsony (2) karrier (1) karrier coaching (1) kommunikáció (3) Konfliktuskezelés (2) Könnyek (1) kritizálás (2) különleges pillanatok (1) Lélekbogozó (20) letölthető anyagok (1) lifecoaching (6) life coaching (11) magánélet (1) Megoldások (12) Megújulás (4) mindennapok (1) mindfulness (1) minőség (1) Múlt (1) munka (1) munkamánia (1) munka magánélet egyensúly (1) ne asszisztálj az agresszióhoz (1) (1) nyár (2) nyugalom (2) Nyugtalanság (1) önbizalom (1) önismeret (1) ÖnMAGunk (47) önzetlenség (1) öröm (2) Öröm (9) ősz (1) Őszintén (21) párkapcsolat (2) párkapcsolati coaching (1) Partnerség (1) pihenés (1) Pozitív pszichológia (1) rapidgondolatok (1) Sajátélmény (15) segítőkészség (1) Siker (1) stratégia (1) stressz (1) szakmai cikkek (2) személyes (1) személyiség (1) SZÍNes világ (2) Színterápia (1) Szomorúság (5) szoron (1) Szorongás (4) Születés (2) születésnap (1) Szülők (1) Szülőnek lenni (13) tanmese (1) testvérek (1) törődj magaddal (1) trauma (1) tudatosság (1) türelmetlenség (1) új kezdet (1) Ünnepek (3) Választott hivatás (3) Vállald önmagad! (9) Valódi értékek (2) Valódi világ (1) Változások (4) verebii (1) verebiivett (22) Veszteségeink (24) WomanLife Coaching (3) workaholic (1) CÍMKÉK, KATTANJ RÁJUK!
süti beállítások módosítása
coachingönmagadért