Sokat gondolkodtam mi lehetne ennek a bejegyzésnek a címe. Igazából nem lehet ezt az érzést, gondolatot egy rövid cimkével „elintézni”. Mivel nem jutott róla frappánsabb az eszembe, így maradt az egyszerű, tömör kérdések sora. Miért bántjuk egymást? Kinek mit jelent a „bántás”? Miért bántja egymást két ember, aki egykor nagyon szerette egymást? Miért ver minden egyes szó, mint egy ostor? Miért tűnik lehetetlennek szeretettel közeledni a másik felé? Miért mindig csak a rosszat látjuk a másikban és nem a jót? Miért nem vagyunk képesek újra meglátni abban az emberben a szeretett lényt, akit annyira szerettünk, szeretünk most is?
Kérdések sokasága. Egyelőre válaszok nélkül. Tiszta köd minden, nem látunk át a másikhoz, nem is látjuk őt, nem érzékeljük egyáltalán. Csak a magunk igazát akarjuk bizonygatni mindenáron. De milyen áron? És ki kérte? Kinek jó mindez? Folyton csak bántjuk egymást, szinte már észre sem vesszük mennyit és hányszor. Nincs itt már csak hideg, nincs itt már csak a hűvös valóság. Az érzés, ami a hatalmába kerít roppant szomorú. Elmúlt. Elmúlt? Biztosan elmúlt? Nem lehet már visszahozni azt, ami volt nem is olyan rég’? Nem hiszem, hogy nem lehet, nem hiszem, hogy ezzel vége, nem lehet így vége. Miért gondolom így? Azért, mert amikor két ember egymásra talál, egymás életébe lép, összekötik azt, az nem lehet „véletlen”. Okkal történt. Minden. Ahogyan okkal történik most a bántás is. Egymás bántása. Meg lehet ezt fordítani? A bántást támogatássá formálni? Megtalálni újra egymáshoz az utat? Ítélkezés, gorombáskodás, hangos szavak nélkül? Helyettük szeretettel közeledni a másik felé, halkan, csendben, átölelve őt… Nem felemlegetve a múltat, a múltbeli sérelmeket, helyükre tiszta lapot helyezve újraírni mindent? Szeretetet hozni végre és nem békétlenséget. Nyugalmat érezni és nem harcolni. Gyógyító csendet a hangoskodás helyébe. Meg lehet mindezt fordítani? Úgy hiszem igen. Meg kell próbálni, meg kell tenni. Értünk, miattunk, saját magunk miatt is.
Sikerülhet, sikerülnie kell. Mindketten kellünk hozzá. Akarat, együttműködés, elcsendesedés, befelé fordulás, régi rossz beidegződések, hozott minták elengedése, átírása. Együtt kellünk hozzá, nem elég, ha csak az egyikünk akarja. Szükség van mindkettőnkre.
A feladat adott, a végcél tisztán látható: nyugodt, békés, szeretetteljes élet együttműködve egymással és nem külön. Nehéz? Igen, az. Érdemes végigcsinálni? Nem kérdés: IGEN! Gyerünk hát, kezdjünk bele azonnal, nincs már idő várni. Fentről minden támogatást megkapunk. Mert így kell lennie, mert így kell történnie. Együtt, szeretetben, békességben.
/A kép forrása: google.hu/
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.