Csend van, nyugalom van.
Szunyókál a természet, kicsit alszom én is.
Látszólag minden megdermedt, minden hideg és élettelen.
Nézem ezt a képet és sok érdekes dolgot látok. Például azt a falevelet, amely még az ősszel lehullott a környező fákról, és most friss hó borítja. Arra vár, hogy a finom fehér hólepel puhán betakarja, védje és óvja őt a hideg ellen.
Vagy ott vannak a kismadarak, akik itt maradtak velünk e hideg és fagyos évszakban. Szívesen elfogadják a téli eleséget, amit kitettem eléjük a kerti madáretetőbe. Rendszeresen visszajárnak, várják az éltető téli falatokat. Jó érzés gondoskodni róluk, kellemes érzéssel tölt el, hogy segíthetek nekik élelemhez jutni.
Szépek a hópelyhek, amelyek ma reggelre elborították a környékünket. Csodaszép, egyedi, különleges mintázatukkal és formájukkal elkápráztatnak. Szinte nincs két egyforma, nincsen két ugyanolyan alakzat. Egymagukban hullnak le az égből, és az útjuk során a földre esve összekapcsolódnak a többi hópihével, míg végül egybefüggő hótakaróvá növekedve szívet melengető látványt nyújtanak.
Hideg van, és élettelennek hat a táj is, ahogyan az udvaron álló fák is, amelyek tavasszal otthonul szolgálnak mindenféle kis élőlénynek, ám most csöndesen és magányosan, türelemmel viselve sorsukat várják a melegebb évszak eljövetelét és új lakóikat.
Szép ez a látszólagos mozdulatlanság és élettelenség. Magával ragad és odavonzza a tekintetemet, oda, ahol az állítólagos élettelenség honol. Hív a látvány, hívogat magához. „Gyere, nézz rám, figyelj engem!” – üzeni hangtalanul.
Nézem, figyelem. Látom az élettelenségben az életet. Látom a mozdulatlanságban a határozottan jelen lévő cselekvést. Érzékelem a csendben a közelgő tavasz apró kis zajait. Élénkít a fehér táj látványa, a hideg, csípős reggelek frissítő, álomból felébresztő finom kis ügyeskedése.
A téli tájra nézve megnyugszik a lelkem, csendjét hallgatva lassul a légzésem, élvezem e hideg és fagyos évszak által nyújtott csodaszép képet.
Szeretem ezt a hangulatot, ahogyan szeretem a télből áradó kézzelfogható harmóniát és nyugalmat is. Szeretem, ahogyan körülölel a látszólag fagyos élettelenség és mozdulatlanság, szeretem, ahogyan belül engem is betakargat a jeges hó. Készülődöm a tavaszra, készülődöm egy új évszak eljövetelére, a napfényre és a melegre. Addig viszont élvezem a nyugalmat, a csöndességet és azt, hogy ebben a fagyos évszakban magammal lehetek, magamra lelhetek, önmagamhoz közelebb kerülhetek.
