WomanLife ● Blog

Nőiség - Természetesen. Egyszerűen. Harmóniában.

Mindennapi jótetteink

Sokáig abban a (tév)hitben ringattam magamat, hogy segíteni, igazán jelen lenni valami nagy dolog születése kapcsán szükségeltetik, aztán csakhamar (melyben közel negyven évem bőven benne van) rájöttem, hogy ez egyáltalán nem így van. Világmegváltó tettek után epekedni, az oly’ nagyon vágyott és törékeny siker érdekében sok-sok mindent eldobni teljesen felesleges, de úgy is mondhatnám, hogy szimplán ostobaság. Ma már kicsit sem gondolom azt, hogy egy jó cselekedethez, apró, ám mégis szívet melengető – mások által talán észre sem vehető – sikerhez cseppet sem kell grandiózus dolgokat végrehajtani, helyette elegendő cselekedni a hétköznapokban.apro_jotetemenyek.jpg

Ömlik ránk mindenhonnét, hogy valami igazán nagyon dolgot kell véghezvinni, ezért gyakran egy picit sem tudjuk értékelni az életünkben jelenlévő mindennapi apró jóság-foszlányokat. Azokat, melyeket szinte észrevétlenül is megteszünk egy másik emberért. Viszonzást nem várva, pusztán együttérzéssel és empátiával vezérelten, szeretettel odafordulva a másik hóna alá nyúlva segítve az éppen elesettet vagy támaszra szorulót. Picit sem kell nagy dolgokra gondolni, pont elég hétfőtől vasárnapig végignézni a napjainkat. Biztos vagyok benne, hogy egy-kettő jótétemény mindenki életében fellelhető, mellyel megkönnyíthette egy másik embertársának a kicsit sem könnyű napját vagy csak egyszerűen jókedvre deríthetett egy borongós hétköznapi délutánt.

Nem kerül semmibe mosolyogva érdeklődni a bolt pénztárosánál arról, vajon hányszor mondja el a vásárlóknak: hahelyesazösszegzöldgombmajdpinkódzöldgomb. Lehet, hogy az egyedülálló anyuka hálás lesz azért az sms-ért, amiben vállalod a gyermeke felügyeletét egy-két napra. Nem nagy dolog, mondhatják mások, csak tudod, nézőpont kérdése minden. Ez is. Nem esik le a kezem, ha a kiskertemben egész szép kis bokorrá növekedett levendula szüretelés közben megkérdezem a szomszédasszonyt, hogy kér-e egy-két csokorral, ahogyan az sem, ha némi édességgel lepem meg a szemközt élő kétgyerekes szomszédomat. És igen, az is jólesik, ha előre engedhetek a kasszánál egy fél kiló kenyeret szorongató, jól láthatóan dolgára rohanó férfit/nőt/fiatalt/idős embert, miközben nekem tele a nagykosaram és tudom, hogy nem múlik semmi azon a plusz húsz másodpercen. Vagyis dehogynem! Mindannyiónknak szebb lett a napja, az enyém mindenképpen.

Sorolhatnám a példákat napestig, de úgy hiszem talán ennyi éppen elegendő. Nem magamat szerettem volna ajnározni ezzel a bejegyzéssel (ami mellesleg messze nem a legjobban sikerült tudom, de mostanában valahogy magamra hagytak a szavak… nem baj, majd visszajönnek!), csak egy villanásnyit kívántam mutatni abból, ahogyan én gondolkodom minderről.

Arról, hogy nem kell világgá menni ahhoz, hogy valami igazán jót és emberit, igazat tegyünk, elegendő csupán kinyitni nemcsak a szemünket, hanem a szívünket is, mert így könnyen észrevehetjük hol van ránk valakinek igazán szüksége.

A nagy dolgok nem a világ végén kezdődnek, hanem bennünk indulnak útjukra és járják be azt a gyakran szövevényes és kacskaringós utat, amellyel nemcsak a mi kis belső világunkat, de másokét is segíthetjük és (fel)emelhetjük.

A bejegyzés trackback címe:

https://verebiivett.blog.hu/api/trackback/id/tr7314058370
Nincsenek hozzászólások.

A facebook-on is megtalálsz:

Ez is én vagyok :-)

Írok. Blogot. Ezt itt. És nagyon szeretem. Örülök, ha olvasol, ha velem együtt gondolkodsz akár hangosan, vagy akár csak magadban.

Témák

Aggodalom (1) agresszió (1) ajánló (1) Anyaság (19) apró örömök (1) Bach-virágterápia (7) bátorság (3) békesség (1) belső világ (1) beszélgessünk! (1) boldogság (2) Burnout (2) célok tervek (2) Coaching (4) coaching (10) coachingönmagadért (2) család (3) Csendesség (1) dicséret (1) döntés (1) döntéstámogatás (1) Édesanya (1) Édesanyám (1) édesapa (1) egyediség (1) Egyenrangúság (1) egyensúly (1) egység (1) elégedettség (1) elengedés (2) élet (2) Élet (9) életöröm (1) elfogadás (1) élj a jelenben! (1) Emlékek (1) értékes (1) Érzelmek (1) estikérdések (1) facebook/WomanLife Coaching (1) Fájdalom (1) fb/újutakon-coaching önmagadért (1) Félelmek (5) férfi (1) Gondolataim (27) gondolatébresztő párbeszédek (2) görcsösen építed magadat (1) gyakorlat (1) gyász (1) Gyászfeldolgozás (1) gyerekek (3) Gyerekek (10) gyermekkor (1) Gyermekkor (1) hála (1) Hasznos (5) hatékony kommunikáció (1) Hétköznapok (1) hygge (1) időgazdálkodás (1) ítélkezés (1) Jónak lenni (2) jószándék (1) karácsony (2) karrier (1) karrier coaching (1) kommunikáció (3) Konfliktuskezelés (2) Könnyek (1) kritizálás (2) különleges pillanatok (1) Lélekbogozó (20) letölthető anyagok (1) lifecoaching (6) life coaching (11) magánélet (1) Megoldások (12) Megújulás (4) mindennapok (1) mindfulness (1) minőség (1) Múlt (1) munka (1) munkamánia (1) munka magánélet egyensúly (1) ne asszisztálj az agresszióhoz (1) (1) nyár (2) nyugalom (2) Nyugtalanság (1) önbizalom (1) önismeret (1) ÖnMAGunk (47) önzetlenség (1) Öröm (9) öröm (2) ősz (1) Őszintén (21) párkapcsolat (2) párkapcsolati coaching (1) Partnerség (1) pihenés (1) Pozitív pszichológia (1) rapidgondolatok (1) Sajátélmény (15) segítőkészség (1) Siker (1) stratégia (1) stressz (1) szakmai cikkek (2) személyes (1) személyiség (1) SZÍNes világ (2) Színterápia (1) Szomorúság (5) szoron (1) Szorongás (4) Születés (2) születésnap (1) Szülők (1) Szülőnek lenni (13) tanmese (1) testvérek (1) törődj magaddal (1) trauma (1) tudatosság (1) türelmetlenség (1) új kezdet (1) Ünnepek (3) Választott hivatás (3) Vállald önmagad! (9) Valódi értékek (2) Valódi világ (1) Változások (4) verebii (1) verebiivett (22) Veszteségeink (24) WomanLife Coaching (3) workaholic (1) CÍMKÉK, KATTANJ RÁJUK!
süti beállítások módosítása
coachingönmagadért