Mindig nagynak láttalak. Keménynek és lágynak is egyszerre. Olyan voltál, mintha két lélek élne benned. Hol az egyiket használtad, hol a másikat, mikor éppen melyikre volt szükséged. Néha érzéketlennek láttalak, keménynek és hidegnek. Bántó szavakat is használtál. Megbántottad azokat, akiket szerettél, azokat, akik közel álltak hozzád: a társadat, a testvéredet, sokszor a saját gyermekedet is. Őt bántottad a legtöbbet… Vele voltál a legkeményebb… Gyermeki létemmel nem is értettem miért teszed ezt. Sajnáltam Őt, sajnálat volt bennem iránta. De Te nem sajnáltad! Bántottad és gyötörted. Azt mondtad nekem szereted Őt! Ha valóban így volt, akkor miért bántottad annyiszor? Miért nem tudtad Őt elfogadni? Miért nem tudtad lányodként szeretni? Semmi másra nem vágyott csak arra, hogy szeresd Őt!
Te mégsem tetted meg mindezt. Ellökted magadtól. Ellökted akkor, amikor a leginkább szüksége volt Rád… Nem tudtad befogadni a szívedbe. Nem akartál közel kerülni hozzá. Talán nem is tudtad hogyan kell mindezt megtenni… talán azért, mert Téged is ellöktek annak idején. Talán, Te sem kaptad meg mindazt a szeretetet, amely nélkül csak létezni lehet, élni nemigen. Létezni szenvedve, elviselve önmagadat, szomorúan élve mindennapjaidat. Megkeményedve és időnként szívtelenül cselekedve. Álarcaid mögé bújva, rejtőzködve tetted dolgodat. Mutattad a keménységed, pedig a lelked mélyén Te is ugyanolyan megsebzett és törékeny voltál, mint Ő. Ezt adtad tovább neki, a lányodnak, az édesanyámnak. A felszínen kőkemény és rettenthetetlen, a mélyben szeretetre vágyó, szeretetre éhes csodálatos lénynek láttalak.
Még így is fényes voltál. Látszottál. Nem tudtál eltűnni, kitűntél mindenhonnét. Én láttam ezt! Sokszor láttam, mert felém ezt mutattad. Megmutattad ki is vagy Te valójában ott, mélyen a lelked mélyén… Egy szeretni tudó, szeretetet adó és elfogadni képes, csodálatos Nagymama! Az őseim egyike. Tőled is kaptam az életemet. Ha Te nem lettél volna, most én sem lennék. Bennem vagy mindenhol. Ma már csak az emlékképedet őrzöm, nem vagy itt velem, mégis érzem hatalmas erődet, amely felém árad.
Szeretni és óvni próbálsz. Érzem, ahogyan két erős karoddal átölelsz. Érzem, amikor szenvedek vigyázol rám. Simogatsz és szeretsz. Vigasztalsz és megértesz. Bölcsen fülembe súgod: „ne sírj, itt vagyok neked!” Minden szavad simogat. Minden érintésedtől megborzongok. Mindent betölt a lényed. Velem vagy és veled vagyok. Együtt vagyunk, mindig, örökre. Belém vagy zárva. Benne vagy minden sejtemben. Az emlékeimben, a képzeletemben, az álmaimban. Mindig, mindenhol. Jó veled, jó, hogy vagy, jó, hogy voltál nekem!
Már nem is látlak olyan keménynek… Tele vagy szeretettel felém. Mosolyogsz és én visszamosolygok Rád. Nézem az idő ráncolta arcodat, most is szépnek látlak.
Messze vagy és mégis nagyon közel. Itt vagy és én itt vagyok Neked! Itt vagyunk egymásnak. Tiszta szeretet árad felőled. Hatalmas és kifogyhatatlan szeretet energiával táplálsz engem még most is, onnét a másik világból. Elfogadom és köszönöm ezt Neked!
Most végre megláthattam igazi arcodat. Megláthattam lényed valódi tisztaságát. Továbbadtad nekem és ezt köszönöm. Tisztellek és becsüllek Téged. Elismerem a helyedet, elismerlek Téged. Megbékéltem végre a sorsommal. A Te sorsoddal. A mi közös sorsunkkal.
Elfogadlak úgy, ahogyan vagy: minden jó és kevésbé jó tulajdonságoddal együtt is. Elfogadom, hogy akkor, abban a pillanatban arra voltál képes. Elfogadom, hogy minden rossz történés ellenére Téged a jószándék vezérelt. Elfogadom a lényedet, elfogadom a másságodat, elfogadom a kettősségedet. Elfogadom, hogy mindezeket a minőségeket tovább adtad nekem. Elfogadom és meghajlok előtted. Fejet hajtok nagyságod előtt. Szívem minden szeretetével emlékezem rád.
Te és Én: ugyanolyan és mégis más. Belőled vagyok, általad lettem. 
Emlékedet tisztelettel megőrzöm. Ősi gyökereimet ápolom. Szeretettel gondolok rád, mert csak szeretni vagyok képes Téged.
Most végre a helyedre kerültél… Oda, amely mindig is a Te helyed volt: a szívem közepére! Oda, ami a számomra a legfontosabb emberek otthona.
Köszönöm a szeretetedet, köszönöm az életemet, köszönöm a gyökereimet. Köszönöm, hogy az unokád lehettem!
Amennyiben tetszett a bejegyzés, kérlek oszd meg másokkal is! Köszönöm szépen!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.