WomanLife ● Blog

Hosszú ideig szinte mindent fekete-fehérben érzékeltem és ezen a szemüvegen keresztül szemléltem. Nem érdekeltek az „árnyalatok”, észre sem vettem azokat. Valami (valaki) vagy jó volt, vagy nem. Valamit vagy értettem, vagy nem. Kétségbeejtően egysíkú volt a világ, nem volt abban semmi szín, semmi élet, bár, én akkor azt hittem AZ maga az ÉLET…

Egy olyan, összesen két színt váltakozva használó világban éltem, ahol – látszólag - minden egyértelműnek tűnt. Ha örültem, akkor kirobbanóan tettem, ha bánatos voltam, akkor semmi és senki nem volt képes felvidítani. Kizárólag pozitív és negatív dolgok, emberek és érzelmek vettek körül, nem volt átmenet egyikből a másikba. Rengeteg címke, és még annál is több ítélkezés tette még sivárabbá az amúgy is színtelen világom, egyúttal falakat emelve magam és a saját életem közé.

Nem értettem a mondást, miszerint nem minden fekete és fehér. Dehogynem! – kiáltottam fel minden egyes alkalommal. Úgy véltem azok, akik nem így gondolkodnak csak áltatják magukat és egy önmaguk alkotta hamis álomvilágban élnek. A világ teljesen leegyszerűsíthető mindösszesen kétféle színre, tulajdonságra, érzésre, hangulatra és állapotra. Nem kellenek a „színek”, nincs szükségem rájuk, mert az így számomra érthetőbb és elfogadhatóbb. Jó-rossz, fekete és fehér.

Egysíkú gondolkodásommal kockába zártam saját magamat, annak ellenére, hogy világéletemben a bezártságtól és a merev gondolkodásmódtól szenvedtem a leginkább. Fekete-fehér álarcaimat váltogatva próbáltam túlélni a mindennapokat, elhitetve magammal, hogy ez a számomra megfelelő és élhető világ.

Nem vettem észre, hogy a körülöttem lévő világnak így csak egy egészen kicsiny szegletét láthatom . Nem voltam képes érzékelni azt a megannyi élettel és színekkel teli embert, érzelmet és hangulatot, amelyek egyébként végig ott voltak velem, de tudomást sem véve eltoltam őket magamtól. Eltoltam, mert nem fértek bele a színek nélküli világomba…

Ettől fogva kezdtem látni a szépséges árnyalatokat, felfedezve magamnak egy érdekesebb és izgalmasabb világot. Egy olyan helyet, ahol végre jól érzem magam, ahol jó lenni és megpihenni. A láthatatlan létezés helyett a láthatóan élő önmagamat választottam!

Mit nyertem mindezzel?

Egyetlen szóban összefoglalva MINDENT! Megismertem önmagam belső tereit, felfedezhettem a bennem szunnyadó kreativitást, kibontakoztathattam – létezésükről sosem tudott – alvó képességeimet és készségeimet.

Egy boldogabb és elégedett életet alakíthattam ki magam és a családom számára. Kinyitottam mások számára is saját belső kapuimat, igaz, még ma is megválogatom kit engedek át rajta.

Bátran megmutatom az érzéseimet, a bennem lévő érzelmeket, saját magamat, amely az írással utat talált kifelé magának. Nem félek a jövőtől, nem félek a kétségeimtől, nem tartok a kudarcaimtól és szembe nézve a félelmeimmel előbb-utóbb legyőzöm valamennyit.

Kedvelem a fehéret és a feketét, ám tudom, hogy a palettán nemcsak e kettőnek van létjogosultsága. A világ annál sokkal különlegesebb, hogy csak azokat láthassam! Felismertem, hogy a valódi izgalmakat a színek és azok milliónyi árnyalat adhatja számomra.

Fehéren feketén SZÍNES a világ. Fűszeresen izgalmas, érdekesen sokoldalú tér, ahol végre másképpen tudok élni és másképpen vagyok képes létezni.