Most éreztem meg igazán mit is jelent mindez. Megéreztem a saját belsőmben. Átfutott rajtam, mint valami tisztító folyamat. Megértettem végre, hogy elengedni valakit vagy valamit nem csak a szomorúság érzését hozza, hanem azt a felszabadító, kirobbanó érzetet is, amely semmi máshoz nem hasonlítható. Gyönyörű, felemelő érzés. Megadni valakinek a szabadságot, nem kötni tovább magunkhoz, elengedni a saját életébe azért, hogy végre szabadon élhessen, és ne ...
„Nekem nincsen kistestvérem, akivel játszhatnék, vagy megoszthatnám a dolgaimat. Nincsen, akivel jól eltölthetném az időmet, nincsen, akivel nem unatkoznék, amikor te a dolgodat végzed. Tudom, hogy időnként jó egyedül is lenni, már el tudok játszani egyedül is, de az nem olyan, mintha te is ott lennél velem… akkor magányos vagyok, magányos játékot játszom.
Mindenki el van foglalva a saját dolgaival, senki nem ér rá semmire, velem nem is foglalkoztok… nem ...
Kíváncsiskodik, érdeklődik a világ dolgai iránt. Most éppen az Univerzum foglalkoztatja. Nem érti, hogyan lehet valami végtelen… Fel nem foghatja, be nem fogadhatja mindezt okos kis fejébe. Hiszen mindennek vége van egyszer, Anya is megmondta már vagy ezerszer. Egyszer vége szakad az örömteli játéknak Apával, az óvodás társakkal, véget ér a nyár és a szünidő, a Mamától is el kell jönni, meg ugye este is van már, be kell fejezni a napot. Vége. Egy esemény, egy ...
Látom Őt, amint lefelé görbül a szája. Látom, amint egyre szomorúbbá válik a csodaszép szeme. Látom, amint egyre inkább belefeledkezik a gondolataiba, amelyek most a hiányt és a szomorúságot jelentik számára. Legördülnek arcán első könnyei. Még visszatartja, visszafogja kitörni készülő sírását, most még meg tudja ezt tenni, még elég erős ehhez. Még erősnek érzi magát. Pillanatok alatt megváltozik azonban minden. Abban a pillanatban, amikor odalépek ...
Nézem őket ahogyan játszanak. Csak ketten, senki más, mert ők tudják azt hogyan kell. Ne ártsa bele senki magát, ez az ő játékuk, csakis az övéké. Meg amúgy is olyan „fiús” dolog ez! Egy anyuka ezt nem értheti. Nem értheti miért olyan izgalmasak, azok az igazi „fiús” játékok. Édesapák és fiaik játszák azokat. Teljesen magukba feledkezve, minden idegszálukkal a közös tevékenységre figyelve egymás társaságát élvezve. Meg sem hallják, amint szólok ...
Sokunknak ismerős lehet e fogalom. Sokunknak azonban nem. Közös vonása e két csoportnak, hogy valamilyen szinten mindannyian szenvednek miatta. Az egyik azért nem bír vele, mert a túlzott elvárások felemésztik erejét, környezetét maximalizmusával az őrületbe kergeti, nem képes lazítani, mert annyira hajszolja az általa sikernek titulált valamit, hogy közben megfeledkezik mindarról, ami az élet sava-borsa, könnyedebb oldala. A másik meg azért szenved, mert végig kell ...
Érdekes beszélgetésben volt ma részem, ami elgondolkodtatott. Egy konkrét szituáció kapcsán fogalmazódtak meg a gondolataim és ezt próbáltam kicsit tovább boncolgatni a magam szemszögéből.
Mostanában rendszeresen azt tapasztalom magam körül, hogy e két fogalom állandó figyelmet követel magának az életemben. Mintha ki akarnák egymást irtani, olyanok egymás számára, mint a gazdatest és a vírus. Fura hasonlat, tudom. Mintha egyik a másiknak ellensége volna, ...
Mit is jelent nekem ez a kifejezés? A legokosabb, ha a saját gyermekemen keresztül próbálom kibontani lényegét.
Adott egy kisember, aki nem olyan régóta él még ezen a világon, egészen pontosan majdnem hat éve. Nem tud még sok mindent, nem látott, nem tapasztalt még ezernyi dolgot. Van még ideje, ráér még. Ám Ő ezt nem tudja, nem érzékeli az időt, hiszen neki olyan nem létezik, ugyanis a JELENBEN él, ott pedig nincs idő. Nem is érti a gyakori sürgetésem, nem ...
Sokszor volt már az életben hasonló. Hasonlóan különleges. Hogy mitől különleges egy találkozás azt akkor, amikor éppen élem nem tudom pontosan, erre mindig utólag, sokszor teljesen „véletlenül” jövök rá. Akkor, amikor már rég’ megtörtént. Akkor, amikor már régen elmúlt. Már nem a jelenhez tartozik, hanem egyértelműen a múlthoz, mégis beszínezi a jelenem. Számomra fontosak ezek a nem hétköznapi – nevezhetjük különlegesnek is akár – ...
Sokat gondolkodtam mi lehetne ennek a bejegyzésnek a címe. Igazából nem lehet ezt az érzést, gondolatot egy rövid cimkével „elintézni”. Mivel nem jutott róla frappánsabb az eszembe, így maradt az egyszerű, tömör kérdések sora. Miért bántjuk egymást? Kinek mit jelent a „bántás”? Miért bántja egymást két ember, aki egykor nagyon szerette egymást? Miért ver minden egyes szó, mint egy ostor? Miért tűnik lehetetlennek szeretettel közeledni a másik felé? ...
Utazom a metrón, rengeteg ember, mindenki rohan valahová. Sok-sok fáradt és kedvetlen arc, néha üdítő látványt nyújt egy-két vidám arcvonás a szürkeségben. Gyerekek anyjuk karjában, csimpaszkodnak, néha rosszalkodnak, látszik, hogy élvezik az életet, a jelent. Megélik és átélik. Nem szürke arcok. Nem kedvetlenek. Teli vannak élettel. Vajon így marad-ez később is? Vajon miért tűnik el mindez? Hová lesz? Miért lesz a kedves és derűs gyerekarcból felnőttkorra ...