Mint a Nagymamám szilvalekvárja. Annak idején sokszor főzött nekünk, kinn az udvaron egy nagy üstben kavargatta a forróságban fővő szilvát, amelyet előtte gondosan együtt szedtünk a gyümölcsösben. Az érett gyümölcsöt összegyűjtöttük és hazavittük, majd nagymamám varázslatos tudományával lekvárrá változtatta azt mindannyiunk örömére.
Még ma is emlékszem az ízére: édes volt és tele volt minden jóval! Belefőzte szívét, lelkét. Több órán ...
Kerestem az útjelzőket, látni szerettem volna merre, hogyan tovább. Lépdelni valamerre, amely csak az enyém, amely csak hozzám tartozik. Kutattam, de nem leltem. Kétségbe estem. Pánik lett úrrá rajtam. Egy pillanatra nem láttam a holnapot, és nem láttam a jelent sem. Nem érzékeltem a külvilágot, nem érzékeltem saját magamat sem…
Kértem. Kértem az Istentől jeleket. Útmutatókat , amelyek segítenek visszatalálni arra a pályára, amelyről letértem. Szerettem ...
Nem ismertelek téged. Egyetlen emlékem rólad egy kép a falon. Ott láttam az arcodat, ott láttalak téged. Apró gyerekként is felfelé emeltem a tekintetemet, amikor erre a képre pillantottam. Te voltál rajta, éreztem, hogy hatalmas és erős ember, aki rám néz.
Nem ismertelek téged, ám mégis óriásinak láttalak. Magas, tiszteletreméltó embernek tűntél, akire mindenki felnézett, és akinek az emberek engedelmeskedtek.
...
Egy érzés voltál eleinte. Egy kósza kis gondolat, amelyet sokáig próbáltam nem észrevenni. Finoman, lágyan léptél az életembe. Szinte észre sem vettem, amikor megérkeztél, annyira csendesen lépdeltél felém. Csendes voltál és halk szavú. Lágy és szerény. Kedves és alázatos. Egy ajándék, egy Istentől kapott adomány!
Kicsi lényed, lelked fénye beragyogta a szívemet. Láttam, amint belülről meggyújtod a bennem lévő tüzet. Lobogjon, égjen, adjon meleget!
...
Ezen a napon születtél 59 évvel ezelőtt.
Vékony, copfos barna hajú kislány voltál, arcodat mindig bájosnak és jóságosnak láttam a régi, mára már megsárgult fotókon. Mosolyogtál, még a szemeid is az örömödtől ragyogtak. Örök bizakodással, el nem múló élet-igenléssel tekintettél a jövőbe.
Nehéz sorsod ellenére elapadhatatlan reménnyel telve élted napjaidat. Rövid földi léted nyomán számtalan jótettet, emlékezetes percet hagytál itt nekünk, és ...
Időnként előfordul. A napokban is megesett éppen. Nem volt jó érzés, sőt! Ijesztő, szívet-lelket megdermesztő érzet kerített hatalmába. Egy egészen röpke pillanatra, ami nem tartott túl sokáig, mégis maradandó nyomokat hagyott bennem, ott lenn, egészen mélyen legbelül.
Felütötte a fejét a kishitűség és az ezzel járó önkorlátozó gondolatok : kétségbeesés, kételkedés önmagamban, a világban, mindenkiben. Nem tudtam megfogalmazni miért történt ...
Van ilyen. Időnként előfordul mindannyiunk életében. Nem kerülhetjük el, rendszeresen szembetalálhatjuk magunkat egy-egy hasonló helyzettel. Habitusunktól, érettségünktől függ, mit kezdünk vele: bátran beleállunk az adott szituációba, vagy elfutunk előle, esetleg valaki másra hárítjuk a döntés felelősségét.
Egyetlen dolog biztos: a döntést meg kell hozni! Aztán, hogy ezt milyen módon sikerül majd kiviteleznünk, mennyire okoz mindez megterhelést, úgy ...
Régen találkoztunk már… nagyon régen. Lassan két éve, hogy „elköltöztél”. Elmentél egy olyan világba, amelyet én még nem ismerhetek. Egy olyan világba, amelyben újra valódi otthonodra leltél. Ismerős lehet számodra ez a hely, ahogyan ismerősek lehetnek az ott élő lelkek is.
Ezt a világot én a lelkek-földjének nevezem. Ez az a hely, ahonnan mindannyian elindulunk, és ahová majd egyszer biztosan visszatérünk. Ez a föld megtart bennünket, óv és ...
A minap az egyik kedvenc énekesnőm fotója került elém, aki nagyon fiatalon, 27 évesen távozott közülünk. Emlékszem, annak idején halálának híre teljesen mellbevágott. Nem értettem miért és hogyan történhetett meg mindez. Nem értettem, hogy egyik pillanatról a másikra miként és miért találja magát egy rendkívül tehetséges fiatal ember a másik világban. Azt sem voltam képes megérteni, hogy miért nem vette észre a környezete, hogy valami nagy baj ...
Éppen ma hat éve, hogy mindez megtörtént.
Jól emlékszem, egy pénteki nap volt. Hirtelen és váratlanul történt minden, nem is számítottam rá, gondolkodni sem volt időm, annyira gyorsan peregtek a percek és az órák. Nem is kellett, megtették ezt helyettem mások. Segítettek, támogattak, elláttak minden jóval, amire szükségem volt. A legnagyobb szeretet vett körül, jó volt benne létezni, nyugalmat éreztem mindenhol. Felismertem, hogy el kell fogadnom azt, amiért ...
Meglátogattál. Örültél nekem és én Neked. Jó, hogy jöttél, hiányoztál már nagyon!
Már régóta nem találkoztunk, zajlott az élet, kicsit hangos is volt a világ , nem vettük észre a másikat. Elmentünk egymás mellett, egy ideig külön-külön éltük az életünket. A zajban nem figyeltem rád, nem hallottalak, nem is láttalak talán.
Eltűntél. Mintha már nem is akarnál velem találkozni soha többé. Úgy éreztem, elfelejtettél engem, hisz’ olyan régen nem ...
Elmentél… nem tudtad már tovább folytatni a küzdelmet. Túl nagy volt a terhed, túl sok volt a szenvedés. Fiatal voltál. Fiatal és gyönyörű. Nem ismertem nálad kedvesebb és szerényebb teremtést.
Emlékszem, mindig mindenkihez volt egy jó szavad, a mosolyoddal simogattál bennünket. Ehhez nagyon értettél. A gyönyörű, összetéveszthetetlen mosolyod volt a „védjegyed”. Mindig vidám voltál, még akkor is, amikor belül fájt valami. Úgy tartottad, hogy ha az ...
Mit jelent nekem maga a kreativitás, mint fogalom?
Bevallom, sokáig nem is ismertük egymást. Azt sem tudtam, hogy a világon van. Régebben úgy képzeltem, hogy az egész valami misztikus és megfoghatatlan összesség, amely akkoriban főként a művészek sajátosan szépséges tevékenységét jelentette számomra. Olyan tevékenységet, amelyhez nem férhet hozzá bárki, akárki. Olyan különleges valami, amelyet csak a „beavatott” emberek ismernek, és csak ők ...
Láttam, amint ott fekszik a hideg októberi földön. Élettelen teste mereven tapadt a talajhoz. A késő őszi napfény sugarai megcsillantak szürke és barna színű tollain. Nem mozdult, halott volt…
Ki tudja mikor érte a halál… Talán, nem olyan rég’, talán nem szenvedett sokat mielőtt végleg kihunyt belőle az Élet. Talán, rövidke létében annyi élmény érte, annyira tudott élni, hogy nyugodt szívvel fogadhatta el a sorsát. Talán, a halált is elfogadta. ...
Apró kis fejét a vállamra hajtja. Kicsiny kezeivel végigsimítja az arcomat. A szemembe néz, egyenesen a két szemembe. Tekintete az enyémet keresi. Két szemével üzeni: mennyire szeret. Mennyire boldog, hogy a gyermekem lehet. Áldott, kicsi gyerek. Még a neve is ezt jelenti: „áldott”!
...
Egy seregnyi gyermek kirándulni készült, az egyik közeli vadaspark volt az úti cél. Az idő éppen nem a legkegyesebb a kiránduló apróságoknak, ám ez őket egy cseppet sem zavarja. Felkapják színes, vízálló lábbelijüket, esőkabátjukat és útnak indulnak.
Nem törődnek azzal milyen lesz, ha esetleg megáznak. Nem foglalkoznak azzal sem, hogy a nedves és sáros őszi avaron megcsúszhat a kis lábuk. Nem érdekli őket az sem, hogy a zord idő miatt a kirándulás ...
Fojtogató, gyötrelmes hónapok voltak. Féltünk, szenvedtünk mindannyian. Nem láttuk mit hoz a jövő, egyáltalán lesz-e még holnap jövő... közös jövő... Robogtunk együtt egy végeláthatatlan alagútban, és közben pontosan tudtuk egyszer vége lesz, mégsem láttuk hová visz, merre vezet az az út, amin jártunk éppen. Mentünk, mert mennünk kellett. Haladtunk, mert tudtuk ennek volt ott az ideje. Nem álltunk ellen, nem hibáztattunk senkit és semmit. Elfogadtuk a ...
Mindig nagynak láttalak. Keménynek és lágynak is egyszerre. Olyan voltál, mintha két lélek élne benned. Hol az egyiket használtad, hol a másikat, mikor éppen melyikre volt szükséged. Néha érzéketlennek láttalak, keménynek és hidegnek. Bántó szavakat is használtál. Megbántottad azokat, akiket szerettél, azokat, akik közel álltak hozzád: a társadat, a testvéredet, sokszor a saját gyermekedet is. Őt bántottad a legtöbbet… Vele voltál a legkeményebb… ...
Szinte versenyszerűen űzik egyesek: azon görcsölnek melyikőjük tudja jobban művelni e roppant „hasznos” tevékenységet. Szórakoztatják magukat, szórakoztatják a közönségüket. Azokat, akik hasonlóképpen gondolkodnak, mint ők. Néha még azokat az embereket is sikerült bevonniuk aljas kis játékukba, akik csak nagy ritkán folyamodnak a kommunikáció e formájához. Sajnos, ők vannak kevesebben…
Mindenre lehet panaszkodni: az éppen aktuális időjárásra ...
Felelősséget vállalni, beletenni magamat egészen, nem csak félig-meddig. Ott lenni minden idegszálammal. Mindent tiszta és őszinte szívvel csinálni. Nem megijedni, amikor kudarc ér, vagy annak lehetősége megérint. Haladni tovább rendületlenül, bízva a gondviselésben és a szívem szavában. Hallgatni arra, ami vagy aki vagyok ott legbelül. Mindig figyelni rá, sosem kételkedni benne, meghallani üzenetét. Tudni és érezni, hogy mindig a legjobbat akarja nekem.
...